Bill naplója 1. rész

Na, az előző novella után ez már egy hosszabb, folytatásos twc lesz. Még nincs teljesen kész, ezért valószínű, hogy néha várni kell majd egy kicsit, de sietek. :) Jó olvasást!

írta: én (Ayumi)
figyelmeztetés:TWC, romantikus, F/F, itt-ott trágár beszéd
szereplők: Bill, Tom, Naomi + pár mellékszereplő
korhatár: egyelőre nincs

1. rész

2009. november 3.

Szia, édes Naplócskám!
Tudom, hogy már nagyon régen írtam, hogy őszinte legyek, már én sem nagyon emlékszem rá, hogy mikor, de úgy döntöttem, mostantól rendszeresen elmesélem neked, hogy mi történt velem, és hogy mit érzek, mert mostanában kicsit megváltozott valami. Hogy mi? Azt még én sem tudom pontosan, de…Vannak dolgok, melyeket nem tudok megbeszélni senkivel. Igen, még Tommal sem. Legfőképp azért, mert ezek pont vele kapcsolatosak. Kezdjük ott, hogy mostanában, ha valaki a közelembe jön, rögtön megjelenik Ő is, és elrángat onnan. Teljesen olyan, mintha féltékeny lenne, ami azért fura, tekintve, hogy a testvérem. Ma is elég szépen kiosztott egy csajt… Jó, mondjuk megérdemelte, de én is el tudtam volna intézni, na!
Szeretem nagyonnagyonnagyonnagyonnagyonnagyonnagyon és végtelenszer, és te is tudod, hogy többnyire nem szokott zavarni, ha valamiben helyettem dönt, de azért... Nem is tudom... Kicsit kedvesebben is elküldhette volna szegény lányt a picsába.
Na, de igazából ott kezdődött az egész, hogy koncerteztünk Olaszország fővárosában, Rómában (Fúúú, irtó király volt!), aztán mint mindig, mikor másnap nem megyünk azonnal egy másik városba, beültünk egy bárba. Hangulatos kis hely volt, szerencsére elkerített VIP résszel, ahova, amint felismertek, be is tessékeltek minket. Iszogattunk, beszélgettünk, meg a többi ilyenkor szokásos, mikor odajött hozzánk egy lány és autógrammot kért. Jó, tudom, ebben nincs semmi új. Nem is ez a lényeg, hanem, ami ez után jön. Szóval, adtunk neki, aztán miután mindegyikünkkel csinált egy képet, elment. Ez után nekem ki kellett mennem WC-re, ezért meg is kerestem a mosdót, és miután végeztem... Hát... Eléggé meglepődtem, ugyanis ugyanaz a csaj állt ott előttem a férfimosdó közepén, aki autógrammot kért.
Na, most! Először körülnéztem, hogy biztos jó helyen vagyok-e, de a berendezésből ítélve nem tévedtem el, tényleg a férfimosdóban voltunk. Ok. Első lépés teljesítve. Második: megkérdezni a lányt, hogy mit akar, mivel már jó pár perce csak állt és nézett.
- Bocsi, de... Szeretnél valamit? – pislogtam rá nagyokat, de nem válaszolt, úgyhogy megpróbáltam máshogy. – Figyu, nekem vissza kell mennem a többiekhez, szóval, ha akarsz valamit, akkor mondd, és megyek – mondtam és kezdtem magam kicsit kellemetlenül érezni a merev bámulása miatt.
- Akarok – szólalt meg végre.
- És mit? – próbáltam tovább faggatni, mert valahogy nem igazán úgy tűnt, hogy magától folytatná.
- Téged – mondta egyszerűen, mire el tudom képzelni, milyen értelmesen nézhettem rá. Bár lehet, hogy addig sem volt túl sok értelem a tekintetemben vele kapcsolatban. Tiszta fura lány volt. Alig bírt kinyögni 2 szót, mégis majdnem sikerült megijesztenie... Mondom: majdnem!
- Tessék? – kérdeztem talán azért, mert úgy gondoltam, hogy lehet, rosszul hallok, vagy esetleg hallucinálok, vagy nem is tudom, hogy igazából miért. Csak úgy.
- Azt mondtam: téged – ismételte meg előző kijelentését, én meg megbizonyosodhattam róla, hogy a hallásom rendben van, és hallucinálni sem kezdtem el.
- Oh...Oké, de én most visszamegyek a többiekhez, ha nem baj – indultam volna el az ajtó felé, de miért is ne állt volna az utamba?
- Most mi az? – kérdeztem egy kis idegességgel a hangomban. Megjegyzem, itt már tényleg kezdtem megijedni a csajtól. Persze, nem azért, mert olyan félelmetesen nézett ki. A külseje olyan tök átlagos volt, viszont az, hogy egyfolytában úgy méregetett, mintha belelátott volna a gondolataimba, komolyan kikészített.
Meg az is, ami ez után történt. Az előző kérdésemre természetesen nem válaszolt (Ugyan már, minek neki a szája?), helyette közelebb lépett hozzám, és csak úgy, minden előzetes figyelmeztetés nélkül megcsókolt.
Gondolom, nem kell írnom, mennyire kiakadtam... Na, jó! Annyira nem, mert nem volt rá időm, ugyanis, amint összeérintette ajkaink Tom lépett be a mosdóba, és... Hát...Ő se kicsit akadt ki! Azonnal odajött hozzánk, megfogta a csajt a karjánál, és egy nem épp gyengéd mozdulattal elrántotta tőlem, aztán olyan pillantással kezdte méregetni, hogy… Ha rám nézett volna úgy, tuti sírva fakadok! Mondjuk a lány se fixírozta kedvesebben a batyusom, végül még pofon is vágta. Nekem abban a pillanatban megint szép nagyra nőttek a szemeim, de igazából nem nagyon akartam hinni nekik. Ki merné már pofon vágni Tomot? Most komolyan! Ki? Ép elméjű ember tutira nem!
És hamarosan ezt a kislánnyal is tudatta, ugyanis miután közölte vele, hogy egy ribanc, megfogta a karját és ugyancsak nem épp gyengéden segített neki megtalálni a kijáratot... Mármint nem csak a mosdóból, hanem a bárból is. Én persze utánuk mentem és próbáltam meggyőzni Tomit, hogy nem történt akkora tragédia, és hogy mindhárman túl fogjuk élni, meg a többi… De beszélhetek én... Csak minek?
- Na, most! Ide figyelj, te rosszindulatú nyávogó ribanc! Nagyon nem ajánlom neked, hogy még egyszer a közelembe gyere, Billt meg még nagyobb ívben kerüld el! Hidd el, nem akarod tudni, hogy mire vagyok képes, ha valaki nem száll le az öcsémről, vagy rólam. Na, pápá! – csapta be a csaj előtt a szórakozóhely ajtaját, így az megszólalni sem tudott, majd felém fordult, és mélyen a szemembe nézett. Abban a pillanatban komolyan úgy éreztem, hogy egy szót sem tudnék kinyögni, ha kérdezne valamit.
- Te ugye nem akartad azt a csókot? – kérdezte annak ellenére, hogy szerintem teljesen tisztában volt a válasszal.
- Ühm-ühm – ráztam meg a fejem, mire megenyhült a tekintete és végre megint gyönyörű csokibarnán ragyogtak az íriszei.
- Akkor jó. Gyere, menjünk vissza Georgékhoz – fogta meg a kezem, majd indult el a VIP rész felé, ahova én persze követtem. Igazából nem nagyon akadtam ki a viselkedésén. Tom kifejezetten féltékeny típus. Megszoktam már az ilyen kis kirohanásait. Meg különben is, jólesik, hogy miattam féltékenykedik néha. Legalább tudom, hogy szeret. És az nekem mindennél fontosabb.
Na, szóval, ez után a kis incidens után még hülyéskedtünk egy kicsit a többiekkel, majd visszajöttünk a szállodába, és én azóta írok neked, drága Naplócskám. Öhm… de most jobb lesz, ha megyek, mert kizártam szegény Tomot és nem tud bejönni a szobába, pedig itt dörömböl nekem az ajtón szegénykém. Na, szia. Lehet, hogy később még írok.

Naaaa.... Ahogy ígértem... Vagy, hát, nem is ígértem igazából, de nem számít... Szóval, az a lényeg, hogy megint itt vagyok, drága Naplócskám, és képzeld, most perpill nagyon jó kedvem van. Tom itt fekszik mellettem és édesen szuszog. Jajj, olyan aranyos így! Teljesen úgy érzem magam, mint mikor gyerekkoromban nem tudtam aludni és átmentem a szobájába, mikor Ő már tündérien álmodott valami szépről. Ilyenkor mindig nagyon megnyugodtam, bebújtam a takarója alá, óvatosan átöleltem, hogy nehogy felébredjen, majd pár pillanat múlva engem is elnyomott az álom. Reggel pedig arra ébredtem, hogy Ő az arcom simogatja és gyengéden ölel magához. Ez olyan jó volt mindig. Nem is volt ilyenkor kedvem semmihez, csak szorosan hozzábújni és élvezni, ahogy gyengéden kényeztet. Tuti mindig vissza is aludtam volna, ha anyu nem jön fel és kiabálja be az ajtóból, hogy „reggeli”. Na jó! Igazából nem mondtam teljesen igazat. Nem csak akkor szoktam átmenni hozzá, mikor nem tudtam aludni, de neki erről nem kell tudni, ugye? És te sem hallottál semmit, igaz? Persze, hogy nem. Jól van akkor. De egyébként egy kicsit elkalandoztam, nem? De...
Mindegy, gyorsan elmesélem még, hogy mi történt, miután elköszöntem tőled, és visszabújok mellé.

Először is beengedtem a szobába, mire Ő egy szemforgatással reagált, de szerencsére megszokta már a mániáim, így többek között azt is, hogy mindig bezárom az ajtót, amikor egyedül vagyok, így különösebben nem foglalkozott ezzel, inkább bejött a szobába és leült az ágyamra.
- Gyere ide, Bill! Szeretnék valamit megbeszélni veled – intett a kezével maga mellé, és én szinte azonnal ott is ültem mellette és hegyeztem a fülem. Kíváncsi voltam, hogy miről akar velem beszélni, na!
- Hn? – döntöttem kicsit jobbra a fejem.
- Szóval... Ami a délutánit illeti... Gondolom szeretnéd tudni, hogy miért akadok ki mindig, mikor egy lány a közeledbe megy – nézett a szemembe tök komolyan én meg kicsit kiakadtam, mert tényleg egész délután ezen gondolkodtam. De tényleg csak kicsit, mert tudom, hogy sokszor ugyan azt érzi, amit én, és még talán a gondolataimat is hallja, mint én az övéit.
- Ühüm, szeretném – bólogattam, és kicsit közelebb ültem hozzá. Erre Ő elmosolyodott, majd még jobban magához húzott és átölelt. Igazából nem tudom, miért, de akkor kifejezetten jólesett az ölelése. Nagyon megnyugtató volt.
- Tudod, az a fura, hogy igazából, még én sem tudom, hogy pontosan miért van. Furán érzem magam, mikor valaki a közeledbe megy és én nem tudom, hogy mik a szándékai. Talán... Lehet, hogy féltékeny vagyok, vagy... Nem tudom! De, a lényeg, hogy nem azért csinálom, mert nem akarom, hogy szerelmes legyél és boldog. Én örülnék neki, hidd el, ha találnál valakit, akibe bele tudsz szeretni és Ő is legalább ugyan annyira szeret téged, csak... Azt hiszem tényleg féltékeny lennék rá... – sóhajtotta végül, majd kicsit összeráncolt szemöldökkel és kérdőn nézett rám, mintha azt kérdezte volna, hogy „szerinted normális vagyok?”.
Én csak mosolyogtam ezen, majd hozzábújtam, az arcom pedig a nyakába fúrtam. Örültem neki, és még mindig örülök, hogy elmondta, mit érez. Általában mindig úgy kell kierőszakolni belőle az ilyen beszélgetéseket, úgyhogy most büszke vagyok rá.
- Nem baj, Tom. Engem igazából nem zavar, hogy nem engeded a közelembe ezeket a... lányokat – mondtam még mindig a nyakába bújva, majd kicsit távolabb húzódtam tőle. – Ezzel azt bizonyítod, hogy szeretsz, ami nekem talán az egész világon a legfontosabb... – pillantottam fel a mennyezetre elgondolkodva, majd vissza rá. – Nem, bocs, mégsem! – erre Ő kérdőn és kicsit megszeppenten pislogott rám, mire én mosolyogva megnyugtattam – Nem talán, hanem biztos, hogy az a legfontosabb, hogy te szeress engem – bújtam megint hozzá, Ő pedig mosolyogva nyomott pár puszit a homlokomra.
- Akkor jó – mondta kellemes mély hangján, majd kicsit kényelmesebben elhelyezkedett az ágyon. Hátradőlt az egyik párnára, majd engem az ölébe húzott, úgy, hogy szemben legyek vele, aztán szorosan magához ölelt.
Jó, most talán kicsit fura, hogy Tom a testvérem és mégis ilyen enyhén intim pozitúrákban ölelgetjük egymást, de... Ilyenkor igazából nem nagyon esik le, hogy mit csinálunk. Nem gondolok bele, hogyha így látna minket valaki, biztos azt hinné, hogy szeretők vagyunk. Csak élvezem, hogy Ő szorosan a karjaiban tart és, tudom, hogy ilyenkor nem érhet semmi rossz. Annyira hozzábújok, amennyire csak tudok, így még a szívverését is hallom, ami olyan jó érzés! Igazából, ha tehetném, egész nap csak Őt ölelgetném, de bármennyire is szeretném, nem csinálhatom, ezért vagyok mindig olyan boldog, mikor alkalmam van rá.
Történetesen olyan jól éreztem magam most is a karjai között, hogy el is nyomott az álom. Mikor felébredtem már Ő is aludt, ezért betakartam, nehogy megfázzon. Nem szeretném, ha beteg lenne. Olyankor mindig nagyon morcos tud lenni.
Ezután pár percig csendben figyeltem a pofiját, miközben édesen szuszogott; mint még most is; majd nyomtam rá egy puszit, és úgy döntöttem, hogy elmesélem neked még ezt a rövid kis sztorit, kedves Naplóm, mert képzeld, nem voltam álmos. Tudom, ez nem épp megszokott, de most már az vagyok, úgyhogy azt hiszem, hogy én vissza is bújok Tom mellé. Jó éjt, drága Naplócskám!

Írói megjegyzés:
Tetszett/ nem tetszett? Érdemlek kritikát?