Édes kis semmiség

Naaaa, itt vagyok. ^.^ És akár mennyire is fáj, még mindig élek. xD Na, de ennyit rólam, mert most nem rólam kell beszélnünk, hanem egy számomra nagyon fontos személyről, aki most is épp itt türelmetlenkedik nekem fészen. ^.^

Igen, rólad van szó, Kiyomi. :D Tudod, hétfőn lesz a szülinapod, és ezt a törit pont ebből az okból írtam. Igazából  csak hétfőn akartam feltenni, de mivel itt türelmetlenkedsz nekem, megkapod most. :D Meg mivel most amúgy is egy kicsit rossz kedved van, és egy szülinaposnak nem szabad, hogy rossz kedve legyen, remélem, hogy ettől egy kicsit jobban érzed majd magad. ^.^ Szerintem elég nyalakodós lett ahhoz, hogy élvezhető legyen. ;)

 És így előre is boldog szülinapot, hétfőn majd jól megölelgetlek. ^.^

És persze mindenki másnak is kellemes olvasást kívánok. :D

Édes kis semmiség

   A nap lustán előbújt egy aranyos kis vattapamacs formájú felhő mögül, amely mögé pár pillanata elrejtőzött, így folytatódott az a gyönyörű, kora őszi délután, amely még bújócskázása előtt kialakult. Még mindig kitartóan ragyogott fent az égbolton, ahogy az szeptember első heteiben el is várható, viszont már nem árasztott olyan forróságot magából, mint nyáron. Az Ősz már néha bontogatta szárnyait, de szerencsére még nem telepedett le teljesen a városra, hogy aztán mindent barnává, rideggé és elhalttá változtasson. Egyelőre beérte annyival, hogy lágy szellőt fújt a tájra, melyben sárga, narancs és piros falevelek táncoltak és lengedeztek. A szél könnyen felkapta őket, és csak jó pár méterrel arrébb adta vissza szabadságukat, addig azonban ruhájuk mesteri színkombinációja miatt igazi kis műalkotásokként suhantak át a város felett.

   Az emberek meg-megálltak, tekintetükkel végigkövették útjukat, majd könnyed léptekkel, mosolyogva továbbindultak a dolgukra. Bár nagyvárosokban igen kevésszer látni embereket ilyen semmiségek miatt felvidulni, most látszólag mégis mindenkinek jó kedve volt. De talán nincs is miért csodálkozni, ez egyszerűen egy ilyen nap. Gyönyörű és elragadó. Arra csábítja az embert, hogy jókedvűen ahhoz az személyhez bújjon, aki a világon a legtöbbet jelenti a számára, és egy egész napot vele töltsön. Feltéve, ha rendelkezik ilyennel.

   A Kaulitz ikrek szerencsére birtokában voltak egy ilyen kincsnek, éppen őt ölelték. Persze őket is elragadta párszor az az érzés, hogy feltétlenül ki kell menniük a parkba vagy akárhova máshova, ahol a szabadban tölthetik a délután egy részét, azonban valamiért képtelenek voltak rávenni magukat, hogy felálljanak a kanapéról és elhagyják a lakásukat. Ehelyett inkább még jobban összebújtak, miközben tekintetüket le sem vették a tévéről. Épp az egyik kedvenc filmjük, a Ragyogás, legizgalmasabb jelenetei peregtek a képernyőn. Dannyt épp most kergette a szálloda legfelső emeletén az apjának álcázott Panoráma Hotel, és ez a rész általában mindegyik fiúban izgalmat szokott kiváltani, azonban most csak kifejezéstelen tekintettel bámultak maguk elé. Talán mert már tudták, hogy mi fog történni, vagy talán azért, mert nem igazán fogták már fel, hogy mit látnak. Ki tudja, miért, szörnyen elálmosodtak mindketten.

   Billnek azonban mégis sikerült kicsit magához térnie, mikor rájött, hogy a film elég nagy részére egyáltalán nem is emlékszik, és annak érdekében, hogy a maradék időben oda tudjon rá figyelni, úgy döntött, jobb lesz, ha más pozícióba helyezkedik. Felemelte a fejét Tom mellkasáról, ahol addig pihentette, hogy aztán az ölébe hajthassa vissza, miután kicsit lejjebb csúszott a kanapén, és kényelmesen elfeküdt rajta. A mocorgásra Tom is visszatért a valóságba időnként már meg-megjelenő álomképei közül, és mosolyogva vette tudomásul, hogy Bill már más helyzetben bújik hozzá, mint mikor még teljesen ébren volt.

   Lágyan megsimogatta testvére arcát, miközben ő ásított egy nagyot, így a szájában lévő, savanykás, zöldalma ízű nyalóka majdnem elhagyta a helyét, azonban még mielőtt ez megtörténhetett volna, Bill gyorsan összezárta ajkait, majd az oldaláról a hátára fordult, és az ásítástól kissé bekönnyesedett szemekkel felpislogott bátyjára, akinek ettől még nagyobb mosolyra húzódtak az ajkai.

- Álmos vagy?

- Ühm-ühm – rázta meg a fejét az énekes, így fekete tincseinek egy része az arcába hullott. Mivel Tom mindig is szívesen simogatta és türögette ezeket a rakoncátlan hajtincseket – bár sosem maradtak úgy, ahogy ő azt szerette volna – most is kiseperte öccse szeme elől őket.

- Én az vagyok – ásított most ő.

- Én is! – vágta rá azonnal Bill. A hangja kissé artikulálatlan volt köszönhetően a nyalókának, amelyet még mindig a szájában tartott.

- Tudom, olyankor vagy ilyen kis lökött.

- Aha… Na! – Bill tekintete egy pillanat alatt durcássá vált, amint felfogta, hogy mit mondott Tom. Oké, néha tényleg kicsit határozatlan, mikor álmos, de hát ezt igazán megengedheti magának egy olyan pasi mellett, aki mindig képes mindkettejük számra elfogadható, racionális döntéseket hozni. Vagyis belelát a gondolataiba, és tudja, hogy mikor mit szeretne csinálni.

   Annak ellenére viszont, hogy természetesen nem haragudott meg rá, felült, majd távolabb húzódott tőle egészen a kanapé másik végébe. Néha egy kicsit telhetetlen volt, mint minden ember, ha a szerelméről van szó, és most egy jó kis durcázás jutott az eszébe némi kényeztetés ürügyeképp. Amit valószínűleg színészkedés nélkül is megkapott volna Tomtól, de remélte, hogy ettől egy kicsit fel is ébrednek. Bűn lenne egy ilyen gyönyörű napot a tévét bámulva tölteni.

- Most mi az? – kérdezte Tom. Igazából nagyon jól tudta, hogy mire megy ki a játék, pont ezért ment bele.

- Semmi – fordította el Bill a fejét morcosan a másik irányba, majd annak érdekében, hogy minél hitelesebb legyen, még a karajait is összefonta maga előtt.

- Hát persze. Akkor miért vagy durcás? – Tom közelebb húzódott öccséhez, és nyomott pár lágy puszit az arcára, amitől őt kirázta a hideg, viszont nem esett ki miatta a szerepéből, inkább a szájában lévő nyalókát áthelyezte jobb oldalról a balra.

- Nem vagyok az.

- Tudom, inkább egy kis szeretethiányos dinkaság vagy. Na, gyere szépen ide! – Megfogta testvére kezét – nem törődve annak tiltakozásával –, majd az ölébe ültette úgy, hogy vele szemben, lovagló pózban legyen.

- Héj…

- Csönd! – parancsolt rá a gitáros Billre, majd megfogta a nyalóka pálcikáját, óvatosan kirángatta a szájából, aztán még mielőtt ismét nekiállhatott volna tiltakozni, gyorsan összetapasztotta ajkaikat, és vadul csókolni kezdte.

   Ez hatásos volt, Bill eleinte annyira nem tudta, hogy mi történik, hogy még visszacsókolni is elfelejtett, azonban köszönhetően bátyja követelőző nyelvének a szájában, gyorsan leesett neki a helyzet, és ugyanakkora szenvedéllyel csókolt vissza, mint amekkorával őt csókolták. Hirtelen el is feledkezett róla, hogy húzni akarta egy kicsit az időt mielőtt a lényegre térnek. Csak a csókra és Tom szorosan ölelő karjaira tudott gondolni. Érezte, ahogy testvére mézédes ajkainak íze keveredik a szájában a savanykás nyalókáéval, és ahogy Tom hideg kezei egyre feljebb siklanak a pólója alatt, forró bőrét simogatva. Ezek pedig olyan hatással voltak rá, hogy legszívesebben abban a pillanatban, ahogy egy kis levegő áramlott a tüdejébe, sikítani lett volna kedve.

   Erről a vágyáról viszont Tomnak gyorsan sikerült elterelnie a gondolatait, ugyanis amint elvált ajkaitól, rátért nyaka csókolgatására, majd gyengéden a fogait is használni kezdte, és finoman megharapdálta puha bőrét, így ő a nyögdécselés és sóhajtozás miatt nem volt képes annyi levegőt a tüdejébe szívni, amennyi elég lett volna egy sikolyhoz.

   Szorosan ölelte magához testvérét, és hátravetett fejjel élvezte annak mindegy egyes kis csókját és érintését. Perceken belül képes lett volna a mennyországba jutni csupán csak ennyitől is, ám mielőtt ez megtörténhetett volna, Tom hirtelen abbahagyta tevékenységét, a kezeit is kihúzta a pólója alól – közben azért még jól végigsimított Bill felsőtestén, majd a fenekén –, aztán hátradőlt a kanapén, és a nyalókát, melyet előző művelete előtt letett a kanapé mellett helyet foglaló kis asztalkára, most a szájába vette.

- Tom… ez nem jó játék – motyogta Bill testvére nyakába, miközben adományozott pár lágy csókot a fiú felhevült bőrére.

- Én nem játszom – válaszolta Tom tettetett komolysággal, mire az énekes azonnal elhúzódott tőle, és a vágytól kissé ködös tekintettel, azonban durcásan nézett bele a szemébe.

- Akkor add vissza a nyalókám!

- Ühm-ühm – rázta meg a fejét a gitáros.

- Hát akkor kapjad be! – Bill ki szeretett volna szállni bátyja öléből, azonban ő ebben a pillanatban szorosan magához húzta, így megakadályozta ezt a tervét.

- Majd később, most tele van a szám – gonoszkodott tovább Tom, az énekes azonban ezt már nem nagyon vette a szívére. Ismerte annyira a testvérét, hogy tudja, szeret néha szemétkedni egy kicsit. Mellesleg utána mindig kétszer annyira megszeretgette az ágyban annak érdekében, hogy nehogy haragudjon rá, úgyhogy megérte ilyenkor türelmesnek lenni vele.

   Válasz helyett csak megforgatta a szemét, majd benyúlt a nadrágja zsebébe, és előhúzott onnan egy epres nyalókát. Köszönhetően a hozzá simuló Tomnak, kicsit nehezen tudta kiszabadítani az édességet a csomagolásából, azonban amint sikerült neki, elmosolyodott, és az ajkai között a szájba csúsztatta, ahol aztán a cukor epres íze gyorsan szétterjedt. Hmm… Mindig is ez volt a kedvence. Tom meg legyen boldog azzal a savanyú izével!

- Nem kellene ennyi édességet enned – jegyezte meg Tom az énekestől szerzett nyalókával a szájában, miután végignézte a jelenetet. Bill kifejezetten sok édességet evett azóta, hogy leszokott a cigiről, és bár ő általában csak mosolygott édesszájú öccsén, azért tudta, hogy ez sem tesz túl jót a szervezetének.

- Kuss! Ja, és engedj el! – parancsolta, azonban Tom inkább kivette a szájából a nyalókát, majd még jobban magához szorította, aztán erősen odanyomta ajkait az arcához, és egy jó nagy puszit helyezett el rajta.

- Na, most már mehetsz. – Rögtön, ahogy enyhült a dereka körül a szorítás, Bill felpattant testvére öléből, majd odasétált a DVD-lejátszóhoz, és kinyomta. A filmnek még nem volt vége teljesen, éppen most robbant fel a Panoráma Hotel, azonban mivel eddig sem kötötte le túlságosan a figyelmüket, jobbnak látta, ha nem pazarolják feleslegesen az áramot. Miután ez megtörtént, kipillantott az ablakon, és azonnal elfogta az az érzés, hogy a házuk falai rideg börtönrácsok, melyek közé be van zárva, és ha nem akarja az egész életét köztük tölteni, azonnal ki kell mennie a szabadba. A kutyusaik is épp az udvaron játszottak, és látva, milyen jól szórakoznak, ez az érzés csak fokozódott.

- Tom, nem sétáltatjuk meg a kutyusokat? – pislogott kérdőn testvérére, aki időközben odasétált mellé, és átkarolta a derekát.

- De, jó ötlet – mosolygott rá Tom, majd nyomott egy puszit az ajkaira. – Szólj nekik, én addig megkeresem a pórázokat.

   Kis idő elteltével már a parkban sétáltak a kanyargó, fehér kavicsos ösvényeken. Óriási bükkfák alatt és virágágyások mellett haladtak el, az utóbbiakban még mindig színpompásan virágzott az őszirózsa és a krizantém. Ahogy a szellő játékosan belekapott aranyos virágfejükbe, kellemes illattal telítődött meg, amelyet aztán széthordott az egész városban.

   Bill is mélyeket szippantott a virágillatú levegőből, azonban volt még valami más is, amely olyan édessé tette az illatot…

- Hm… Fagyi! Tom, együnk fagyit! – nézett kérlelően bátyjára, akivel egyik kezüket lágyan összekulcsolva tartották maguk között. A másik kezükben két-két póráz volt a hozzájuk tartozó kutyusokkal együtt.

- Még a nyalókádat sem etted meg – mondta a gitáros, miután egy nagy buborékot fújt abból a rágóból, amely a zöldalmás nyalóka belsejében rejtőzött el.

- Dehogynem – válaszolta Bill, majd ráharapott a szájában lévő cukorra, amely ettől darabokra tört, így már könnyen teljesen össze tudta rágni az édességet.

- Ezt most muszáj volt? – kérdezte Tom kicsit rosszallóan, miközben lehajolt a nála lévő kutyusokhoz, majd a pórázt lecsatolta a nyakörvükről, és ugyanezt megtette a Billnél lévőkkel is. Jól nevelt kutyusok voltak, ezért nem kellett attól tartaniuk, hogy túl messzire elszaladnak, nyugodtan szabadon engedhették őket. – Jók legyetek – kiabálta utánuk, azonban ők már el is tűntek az egyik alacsonyra vágott sövény mögött, így valószínűleg nem nagyon hallották meg. Vagy csak jó kutyákhoz méltóan úgy tettek, mint akik nem hallják.

- Fagyit akarok! – jelentette ki az énekes, amint testvére arca ismét ugyanabba a magasságba került, mint amelyben az övé volt. A nyalókadarabkák már teljesen elolvadtak a szájában.

- El fogsz hízni – jegyezte meg a gitáros, azonban ismét összekulcsolta kezeiket, és elindult a parkkal szemben lévő fagyizó felé. Bill persze boldogan követte, és gyakran nyomott egy-egy pici csókot az arcára, hogy kifejezze, mennyire szereti.

- Egyébként én olyat nem tudok – rázta meg a fejét az énekes, mikor már majdnem odaértek a kiszemelt üzlethez.

- Te csak azt hiszed – mosolygott a tesójára Tom, majd adott egy játékos puszit a fiú orrára. Aki rájuk nézett, egyértelműen meg tudta állapítani, hogy mennyire szerelmesek, és bár a környéken mindenki tudta, hogy eredetileg milyen kapcsolat is van köztük, valamiért most senki sem fintorodott el, amint meglátta őket. Talán, mert már megszokták a látványt, vagy talán azért, mert a lelkük mélyén mindig is aranyosnak találták őket, amiért annyira szeretik egymást, hogy még a folyamatos rágalmazást és vádaskodásokat is képesek elviselni egymásért, ezen a szép délutánon pedig senkinek sem volt kedve megjátszani a sznob városait, aki teljesen elítéli a szerelmüket. Hadd szeressék egymást, ha az jó nekik. 

   Amint megvették a fagyikat – Billnek ebből is az epres volt a legszimpatikusabb, és kísérőként választott mellé még egy kis csokit, amelyet Tom is megkóstolt, ő azonban citromot választott hozzá –, visszasétáltak a parkba, majd a játszótéren leültek az egyik kovácsoltvas padra, ahonnét pont ráláttak a kutyusaikra. A hatalmas bükkfák már kissé ritkás, ám gyönyörű színekbe öltözött lombkoronája között pimaszul leszűrődtek a napsugarak, és a két fiúhoz érve lágyan megsimogatták puha arcbőrüket. A szél játékosan átbújt összekulcsolt kezük között, és most is könnyed virágillatot hozott magával, amit Bill mély sóhajjal ismét magába szívott. Az idilli pillanatot nem zavarta meg a gyerekek zajos játszadozása sem, akik próbálták minél magasabbra hajtani magukat a hintában vagy sorban álltak a csúszdánál. A jókedvükkel ők is teljesen beleillettek ebbe a mesés délutánba.

   Bill mosolyogva figyelte őket, miközben fejét ráhajtotta bátyja vállára, majd nyalt egyet a fagyijából.

- Nagyon szeretlek, Tom – suttogta maga elé halkan, de akinek kellett, persze meghallotta, és azonnal az ő ajkai is mosolyra húzódtak.

- Én is téged, életem.

   Már majdnem beesteledett, mikor úgy döntöttek, ideje lenne végre összeszedni a kutyusokat, és hazasétálni. Még mindig annyira jó idő volt, és még mindig annyira nagyszerű kedvük volt, hogy csak nagyon nehezen tudták elképzelni, hogy mindjárt vége lesz a napnak. Inkább nem is gondoltak erre, hanem odahívták magukhoz a kutyusokat, majd biztonsági okokból visszatették rájuk a pórázt – van pár őrült, aki szeret a külvárosban száguldozni még vasárnap estefelé is, a kutyusok pedig előszeretettel közlekednek az úton, ha úgy tartja kedvük, és ez így nem egy túl szerencsés kombináció .

   Kicsit nehéz szívvel kezdtek el a park kijárata felé lépkedni. Sokan velük együtt indultak hazafelé, bár a kisgyerekeket a szüleik még most is alig tudták leimádkozni a játékokról. Annak ellenére, hogy szinte az egész délutánt a játszótéren töltötték a barátaikkal, egy kis csalódottság látszódott az arcukon, amiért ideje haza menni és leckét írni. Az ikrek mosolyogva figyelték, ahogy kissé durcásan ballagnak a szüleik előtt, és akaratlanul is eszükbe jutott az saját gyerekkoruk és a szüleik. Hasonlóan telhetetlen kisfiúk voltak ők is – ami most is egy kicsit elő jött –, de az anyukájuk és a nevelőapjuk mindig nagyon türelmes volt hozzájuk. Azt is meglepően jól fogadták, mikor bejelentették, hogy már ne csak testvérekként gondoljanak rájuk, mert az, ami köztük van, már nagyon régóta meghaladja a testvérség határait.

   Ahogy ezen egy kicsit elgondolkodtak, észre sem vették, és már otthon is voltak, aminek nem nagyon örültek. A látványnak azonban, amely akkor fogadta őket, mikor hátrasétáltak az udvarukra, hogy elengedjék a kutyusokat, annál inkább. A nap éppen lemenőben volt, és ennek következtében gyönyörű narancssárgán izzott az égalja. Összebújva nézték végig, ahogy a Nap eltűnik a horizont mögött, miközben a szél még mindig lágyan fújdogálva csiklandozta bőrüket.

   Mikor arra a napra véglegesen szürkébe öltözött az égbolt, lágyan megcsókolták egymást, majd bementek a lakásukba. Billnek az első útja a konyhában lévő hűtőhöz vezetett, amit Tom kissé rosszalló fejrázással figyelt, azonban ajkain végig mosoly bujkált.

- Csak nem éhes vagy? – kérdezte, miközben mögé osont.

- De – vágta rá azonnal az énekes.

- És mit szeretnél enni? Mondjuk, nem ártana valami normális kaját is enned már végre, mert ma is csak édességet tömtél magadba. – Hátulról átölelte öccsét, és nyomott pár lágy csókot a nyakára, miközben ő elgondolkodó arccal tanulmányozta a hűtőben lévő dolgokat, de mivel nem talált semmi kedvére valót, megfogott egy tejszínhabos palackot, majd becsapta a hűtőajtót, és sejtelmes mosollyal a bátyja felé fordult.

-  Nem ettél ma még elég édeset? Mit akarsz azzal? – kérdezte Tom, bár ha egy kicsit jobban megfigyelte volna az énekes arcát, valószínűleg nem kérdezett volna ilyen butaságot.

- Tudod, eddig a legédesebbet kihagytam, úgyhogy most be kell pótolnom – felelte Bill, miközben buja mosoly jelent meg az arcán. Gyorsan felrázta a tejszínhabos palackot, és levette a tetejét, hogy aztán Tom arcára nyomjon a tartalmából egy kicsit.

- Te… - pislogott rá értetlenül a gitáros, azonban ez után már hamar leesett neki, hogy mit is szeretne Bill, és persze nem tiltakozhatott az ötlet ellen. Egyrészt, amit Bill a fejébe vesz, azt úgyis megcsinálja, másrészt pedig, ha öccse gyönyörű, formás testéről kell lenyalogatnia, ő is sokkal pozitívabban áll bármilyen édességhez. – Nagyon rossz kisfiú vagy – suttogta tesója fülébe, akit ettől kicsit kirázott a hideg, azonban nem foglalkozott vele sokáig, felült a konyhapultra, majd magához húzta bátyját.

- Maradj nyugton – mondta vággyal csillogó szemekkel, majd közelebb hajolt Tomhoz, és lassan, akár egy cica, lenyalogatta az arcáról a fehér habot, majd kívánatosan saját ajkain is végig nyalt. – Hmmm… finom.

- Azt elhiszem. – Tom játékosan összedörgölte az orrukat, majd szenvedélyesen megcsókolta szerelmét, aki készségesen belement a kis nyelvcsatába.

   Mikor elfogyott a levegőjük, elváltak egymástól, aztán Bill már szinte kínzó lassúsággal levette magáról a felsőjét, majd miközben nagy, ártatlan szemekkel felpislogott bátyjára, ismét megfogta a tejszínhabot, és fújt belőle egy kicsit a mellkasára. Tom megbűvölve nézte végig a jelenetet, és nyelt egy nagyot. Milyen régen volt is az már, mikor ez a fekete démon még szemérmesen takargatta magát, miközben szeretkeztek. De persze nem volt semmi kifogása a kialakult helyzet ellen. Pont ellenkezőleg…

   Lehajolt öccse a vágytól gyorsan emelkedő és süllyedő mellkasához, és olyan lassan takarította le róla a tejszínhabot, amennyire az lehetséges volt. Közben többször kitért a fiú mellbimbóira, gyengéden megharapdálta és szívogatta őket, majd végezetül érzékien végignyalt a nyakán, hogy aztán a fülébe suttoghasson. – Kérek szépen még.

   Billnek ekkor kicsit sikerült magához térnie, de köszönhetően bátyja kezeinek, melyek szorgalmasan simogatták meztelen felsőtestét és a naciján keresztül a combjait, csak nagyokat sóhajtozva tudta elmondani, amit szeretett volna.

- Menjünkh… ah… hálohba… - Tom közben lágyan elkezdte a nyakát harapdálni, így ez még inkább megnehezítette a beszédet számára.

- Ahogy szeretnéd – A gitáros egy könnyed mozdulattal felkapta a fiút a konyhapultról, majd mintha nem is lett volna súlya, felcipelte az emeleten lévő közös hálószobájukba. Az sem jelentett különösebb akadályt neki, hogy ő nem igazán törődött azzal, hogy talán nem ártana kapaszkodnia, inkább jól megharapdálta a fülét, és egy kicsit megnyalogatta az arcát és a nyakát, ezzel megbizonyosodva arról, hogy jó munkát végzett, nem maradt a bátyján egy csepp tejszínhab sem. Tomnak szerencsére már volt rá elég ideje, hogy megtanulja némileg kontrollálni magát és a vágyait ennek a buja szépségnek a közelében, különben ez alatt a művelet alatt nagy valószínűséggel összeestek volna valahol a lépcső közepén, aztán… Bár mi lehet szebb, mint a szerelmed karjaiban meghalni?

  A hálóban Tom lassan lefektette Billt az ágyra, és miközben hatalmas birtoklási vágy jelent meg ködös, gesztenyeszínű szemében, fölé térdelt, aztán nem túl finoman, viszont annál szenvedélyesebben összetapasztotta ajkaikat, hogy nyelveik végre ismét vad, érzéki táncot járhassanak egymással.

   A ruháik ezek után egy szempillantás alatt, szinte teljesen észrevétlenül kerültek le róluk. A tudatukat csordultig megtöltötte szerelmük jelenléte, csak rá tudtak gondolni. Billnek villámként cikázott végig a testében az összes apró csók és lágy simogatás, amelyeket a bátyja mesteri pontossággal azokon a testrészein helyezett el, melyekről tudta, hogy a fiú fő erogén zónái. És azt azért tudni kell, hogy ha Tom érintette meg, akár csak a kis lábujjánál is, őt kirázta a hideg, a gyomrában repkedni kezdtek a pillangók, majd az alhasából kiinduló izgalom az egész testét végig bizseregtette. Így mondhatni, Tomnak könnyű dolga volt, de azért, hogy öccse biztosan minden érzékszervével rá összpontosítson, ajkaival végigjárta az egész testét tetőtől talpig.

   Ennek hatására Bill nem is volt képes többre, mint halkan nyöszörögni, és sóhajtozni. Mikor pedig tesója a legérzékenyebb pontjaihoz ért, teste erősen megvonaglott a puha ágyneműn. Tomnak pedig csak fokozták a vágyát, azok a nyílt, kissé trágárul megfogalmazott, azonban számára gyönyörű vallomások, melyekben Bill megkérte őt, hogy tegye végre a magáévá. Mivel azonban ő mindig is szerette sokáig húzni a dolgokat, most sem tett máshogy, és még mielőtt a lényegre tért volna, meglátogatta nyelvével öccse izgalmát, amitől ő már komolyan csillagokat látott. Annak érdekében, hogy egy kicsit még tartani tudja magát, egyik kezével erősen a lepedőt markolta, a másikkal bátyja befont tincseibe kapaszkodott, miközben szemét szorosan összezárta. Arcizmai meg-megrándultak a néha hirtelen rátörő gyönyör miatt, és néha kicsit erősebben megmarkolta Tom haját, ezzel jelezve neki, hogy tényleg ideje lenne lassan abbahagyni a játszadozást, testvére ilyenkor azonban csak jobban belelendült a dologba.

   Mikor viszont már úgy érezte, hogy egy időre tényleg eleget kínozta szerelmét, Tom feltérdelt a fiú lábai közül, majd ajkaihoz hajolt, és lágyan megcsókolta. Bill már nem igazán tudta viszonozni, csak erősen kapaszkodott belé, és kicsit szélesebb terpeszbe rakta a lábait, tudván, mi fog következni. Mióta várta már ezt a pillanatot!

   A gitáros a csók után a franciaágy melletti éjjeliszekrény alsó fiókjából elővett egy apró tubust, melynek aztán letekerte a tetejét, majd összeismertette két ujját a tartamával. 

- Thom… ne úgy… Ne az ujjaiddal… Magadat… - nyögdécselte Bill, miközben testvérét figyelte. A tekintete fátyolos volt, a hangja pedig kissé rekedt, azonban vággyal teli. Tom egy pillanatra elkalandozott teste gyönyörű vonulatain, miközben elhelyezkedett a lábai között. Mindig is így szerette öccsét a legjobban. Meztelenül, kócosan, smink és csillogó kiegészítők nélkül, miközben szerelme kinyílvánításaképpen engedelmesen széttárja előtte lábait, és folyamatosan az ő nevét nyöszörgi. A teste most is, mint minden alkalommal, megállás nélkül remegett a vágytól és a gyönyörtől, és bár Tom sem volt sokkal jobb állapotban, azért mégis úgy döntött, hogy jobb lesz, ha az ujjait használja először. Lehet, hogy Bill hozzá volt már szokva az ilyenfajta együttlétekhez, ő azonban az esélyét is ki akarta zárni annak, hogy akár csak minimális fájdalmat is okozzon neki, ha azt elkerülheti egy kis türelemmel.

   Így hát az énekes hamarosan meg is érezhette magában tesója ujjait, és már ettől is óriási kéj járta át a testét, azonban szerencsére nem maradtak a helyükön sokáig. Amint Tom megfelelőnek találta a helyzetet, kihúzta őket a fiúból, majd a pár perce szerzett kis tégely tartalmából kent egy keveset saját férfiasságára. Bill felnyögött a látványra, és ekkor rájött, hogy milyen szívesen csinálná ezt ő neki, úgyhogy összegyűjtötte minden erejét, hogy képes legyen feltérdelni, hogy aztán kissé hideg ujjainak lágy mozgásával befejezhesse, amit Tom elkezdett. A másik fiú mélyeket lélegzett ez idő alatt, közben finom, gyengéd csókokat váltottak egymással, majd amint úgy érezte, hogy Bill kellőképp kiszórakozta magát, gyengéden visszalökte őt fekvő helyzetbe, elhelyezkedett a lábai között, és határozottan, azonban nem túl keményen belé hatolt.

   Mindketten nagyot nyögtek a gyönyörrel teli érzésre, amely csak fokozódott, mikor mindketten, ellentétes irányban elkezdtek mozogni. A testük hihetetlen összhangban volt egymással, pontosan tudták, mikor mi jó a másiknak, így egy pár perces lágy ringatózás után mindketten hangos nyögéssel adták át magukat a mélyről jövő, szédítő kéjnek.

- Lent hagytuk a tejszínhabot – jegyezte meg Tom, mikor szívverésük és légzésük nagyjából normalizálódott, és pár perce már csak csendesen ölelve feküdtek egymás karjaiban. Néha egy-egy apró csókot is váltottak egymással. A hangja nem épp úgy hangzott, mint aki tényleg hiányolta az édes habot, és ezt persze Bill is rögtön kiszúrta.

- Szerintem nem hiányzott az nekünk. És különben is, mondtam már, hogy számomra te vagy a legfinomabb és legédesebb édesség – pislogott fel nagy szemeivel bátyjára, aki azonnal elmosolyodott, és egy apró puszit nyomott a homlokára.

- Akkor holnaptól ezzel fogjuk helyettesíteni a nyalókát – húzta Tom kicsit gonosz, de leginkább perverz mosolyra ajkait. Bill azonban nem hogy megijedt volna ettől, csak elgondolkodva lepillantott egy másodpercre az ágyneműre, aztán csillogó szemekkel nyomott egy pici csókot az arcára.

- Ez egy nagyon jó ötlet – mosolygott rá, aztán ráhajtotta a fejét a mellkasára, és engedte, hogy gyengéd simogatása egy újabb gyönyörű vele töltött nap felé sodorja.

   Tom elmosolyodott, ahogy meghallotta tesója halk, egyenletes szuszogását. Egy pillanatra kipillantott a tiszta, csillagos éjszakai égboltra. A hold kifli alakban mosolygott rá vissza.

   Vett egy jó mély levegőt, majd lecsukta hosszú pilláit. Ez után megbizonyosodott róla, hogy elég szorosan tartja-e a karjaiban öccsét, de mivel megfelelőnek találta szerelme közelségét, ő is kényelmesen bevackolta magát a párnák és takarók közé. Talán majd később felébreszti, és együtt elmennek zuhanyozni… vagy talán inkább majd holnap reggel… és akkor majd még azt is el kell mondania neki, hogy mennyire szereti… és még azt is, hogy… hogy…

   Ezzel pedig őt is lassan elnyomta az álom.