Bill naplója 14. rész

Öhm... Heh... Jó, inkább nem kezdek el magyarázkodni, jó olvasást. ^.^

14. rész

   2009. december 15.

   Édes Naplóm!

   Ne haragudj, hogy mostanában nem írtam, de szinte reggeltől estig a stúdióban voltam, és örültem, ha miután hazaértem valamikor éjfél felé, sikerült eljutnom az ágyamig. Davidnek valamiért az lett a mániája, hogy minket szívasson, és ez nagyon szar, főleg, mivel azt gondolja, hogy bármint mond, azt nekünk kötelességünk megcsinálni. Fogalmam sincs, mi baja lehet. Remélem, tényleg csak fáradt, ahogy Gustav mondta múltkor, különben elég komoly problémák lesznek még vele.

   Ezen kívül pedig, ha van egy perc szabadidőm, azt kénytelen vagyok Aldennel tölteni, ugyanis nem hajlandó leszállni rólam. Nem tudom, mi tetszik neki bennem, mert biztos vagyok benne, hogy eddig nem olyan típusú fiúkkal kavart, mint én. Nem az a fajta vagyok, akit megszerezhet egy éjszaka alatt (az első alkalomtól tekintsünk el, akkor nem igazán voltam magamnál, és most nem is főként a testi dolgokra utalok).

   De tudod, azért annyira nem sajnálom, hogy mindig a közelemben van. Legalább addig is nem folyamatosan Tomon jár az eszem, mert tudom, ha akár egy percig is egyedül maradnék, rögtön rá terelődnének a gondolataim.

   Na, de hogy ne csak üresen pofázzak már megint, inkább mesélek pár lényegesebb dologról, melyek ez alatt a három és fél hét alatt történtek.

   Először is, Tom… vagyis inkább mégsem, mert azon a beszélgetésen kívül, amely ma zajlott le köztünk, sajnos nem tudok sok újat mondani vele kapcsolatban. Mostanában csak a stúdióban találkozunk, és jó esetben beszélünk pár szót a dalok megtárgyalásán kívül is mondjuk az időjárásról. Igen, tudom, hogy ez így nagyon gáz, hisz egy házban élünk, de… talán jobb is így. Ha még a stúdión kívül is kénytelen lennék elviselni a jelenlétét, és azzal kellene szenvednem, hogy nehogy az ajkainak essem, mikor csak ketten vagyunk, komolyan megőrülnék.

   Andy… Ő megismerkedett egy sráccal az egyetemen, akivel állítólag nagyon jól kijönnek, és egészen megkedvelte. Én még nem találkoztam vele, de nagyon remélem, hogy tényleg olyan rendes, mint amilyennek Andy leírta. Én úgy örülnék neki, ha… ha tudod, mi lenne köztük. Bár az én kis szőkeségem azt állítja, hogy szigorúan csak baráti a viszonyuk, de… Úgyse hiszek neki.  Na, jó, hiszek, de azért remélem, hogy nem sokáig lesz így. Én komolyan, annyira szeretném, ha boldog lenne! És mivel tudom, hogy ezt én nem tudom megadni neki, remélem, hogy azzal a sráccal… vagy talán majd egy másikkal boldog lesz.

   Tudod, nekem igazából óriási erőt ad, hogy tudom, hogyan érez irántam, és azt, hogy tisztában van vele, sosem leszek úgy az övé, mégis teljesen normálisan viselkedik velem, és egyáltalán nem hisztizik, vagy fetreng egész nap az ágyában teljesen depressziósan, mint egy bizonyos nála jóval kevesebb akaraterővel rendelkező ismerősöm (én). És, hogy őszinte legyek, ez az egyetlen oka annak, hogy még mindig „találkozgatok” Aldennel annak ellenére, hogy az a három kötelező randi már rég le van tudva. A találkozgatok pedig azért van idézőjelben, mert ahogy az elején már említettem, szinte minden szabadidőmet vele töltöm.  Pontosabban kénytelen vagyok vele tölteni… Bár, igazából, ha Ő nem lenne, valószínűleg egész napokat a szobámba zárkózva töltenék, úgyhogy nem tudok rá haragudni azért, mert folyamatosan zaklat.

   Azért viszont annál inkább, ahogy Tommal bánik, de erről ma beszélgettem vele kicsit, és maradjunk annyiban, sikerült meggyőznie, lehet, hogy az Ő helyében és is így viselkednék.

   Ráadásul egészen megkedveltem az utóbbi pár hétben. Oké, kicsit talán fura és szexmániás, aztán sokszor bunkó, egoista, perverz, gonosz és szerencsémre még némi szadizmussal is meg lett áldva, de azért vannak egész aranyos pillanatai is. Például mind a három randinkon kifogástalanul viselkedett és nagyon figyelmes volt. Nem akarom most leírni őket részletesen, mert mind a három tök egyforma volt a helyszínt leszámítva, mivel mindig másik étteremben kajáltunk. Oké, mondjuk egy randinak szerintem nem is az a lényege, hogy egy überextrém helyen, mindenféle hülye és idegesítő program keretein belül tartsák, hogy a két fél még véletlenül se tudjon meg egymásról semmit.

   Úgy gondolom, hogy nekünk viszont sikerült egész jól megismernünk egymást hála a „halál unalmas környezetnek”, mely nem engedte, hogy elterelődjenek a gondolataink egymásról. Bár az az igazság, hogy Alden eddig is egész sok dolgot tudott rólam köszönhetően a különböző pletykalapok TH-ról szóló cikkeinek, az internetnek és persze Ichinek, aki összegyűjtötte a különböző helyekről származó információkat.

   Én viszont valószínűleg sosem fogok jobban kiigazodni rajta, mint ezekben a percekben. Mint ahogy már írtam, kicsit fura. Sose lehet tudni, hogy mire gondol, vagy, hogy mit akar… Kivéve mikor fél centire van az arca az enyémtől és a számba lihegi, hogy „kívánlak”… De ezt eddig mindig figyelmen kívül hagytam, és nem történt köztünk semmi olyan egészen a mai napig… Jó, ezt majd úgyis elmesélem. Legyen elég most egyelőre ennyi az elmúlt pár hétről, és folytassuk a mai nappal (közben persze úgyis kitérek még pár dologra, melyek az alatt a rövid idő alatt történtek, míg nem írtam neked, mert tudom, milyen kis telhetetlen vagy).

   „Reggel” arra ébredtem, hogy valaki (nem valami) a fülembe liheg. És mivel tudtam, hogy csak egy személy vetemedhet ilyenre, ahelyett, hogy kinyitottam volna a szemem, a fejemre húztam a párnát.

- Na, ennél szebben már nem tudok lihegni. – Alden hangja egészen mellőlem hallatszott, és ettől, ha nem is azonnal, de kis idő elteltével sikeresen magamhoz tértem, és villámgyorsan felültem. Ja, és igen, azt el is felejtettem írni, hogy valamikor a napokban felhatalmazta magát arra, hogy bármikor gondtalanul ki és be járkálhasson nálunk…

- Hogy jöttél be? – szegeztem neki azonnal a kérdést, de Ő szép, nagy, kék szemeivel még mindig a párnám figyelte, majd mikor leesett neki, hogy már felültem, tekintetével megkereste az arcom, és elmosolyodott, aztán közelebb hajolt, és nyomott egy lágy puszit ajkaimra.

- Jó reggelt… vagyis delet. – Egy pillanatra félre pillantott, majd visszanézett rám, és újból megéreztem ajkait az enyémeken, mikor azonban nyelvével utat akart törni magának a számba, eltoltam magamtól.

- Hogy jöttél be? – kérdeztem meg újból már kicsit nyugodtabban.

- Nyugi, nem vertem agyon a bátyádat – forgatta szemeit.

- Miért kellett volna? – vontam fel egyik szemöldököm.

- Csak – nyújtott rám nyelvet.

- De, Alden! Utálom, hogy így viselkedsz vele. Ha Ő viszonyulna így hozzád, azt teljesen megérteném, de neked szerintem nincs rá túl sok okod – néztem komolyan a szemébe, de ahelyett, hogy Ő is megkomolyodott volna, csak hanyatt vágta magát az ágyamon és nyújtózkodott egy nagyot. – Alden!

- Jaj, jól van már. Olyan hisztis vagy. – Felült, és megpróbált komolyan nézni, de egyáltalán nem ment neki, amit én egy szemforgatással jutalmaztam. – Úgy imádom, mikor ilyen kis durcás vagy. – Közelebb húzott magához, és szorosan a karjaiba zárt, majd megpróbált megcsókolni, de mivel tiltakoztam, egy sóhajtás kíséretében elengedett. – Na, jó. Beszéljünk. Tudod, amióta ismerlek, egyfolytában beszélünk. Nem gondolod, hogy ez szörnyű, mikor ilyen segged van?! – Megint megpróbált közelebb húzni magához, miközben a fenekem tapogatta, de ráütöttem egyet a kezére, amitől látszólag lenyugodott.

- Miért vagy ilyen szexőrült? – kérdeztem, mikor már kellő távolságban éreztem magam tőle.

- Mert tizennyolc éves vagyok és szükségem van a szexre. Lehet, hogy te már húsz évesen impotens vagy, de én nem szeretnék eddig eljutni – mondta addigi hangneméhez képest kissé okoskodón.

- Anyád!

- Basszus, tényleg! Tökre igazad van. Azért ilyen szemét, mert nem tud dugni – mondta teljes komolysággal, mintha tényleg abban a pillanatban eszmélt volna rá az igazságra.

- Nagyon hülye vagy, remélem, tudod. Aaaajh, most mindig ez fog eszembe jutni anyukádról. – Most én dőltem el az ágyon, és magamra húztam a takarót annyira, hogy még az arcom se látszódjon.

- Nyugi, nem szándékozom sokat zaklatni téged a szüleimmel. – Ő is bebújt mellém, és a takaró alatt simogatni kezdte az arcom, de én elfordultam tőle.

- Ne csináld. Most haragszom rád – jelentettem ki, és hogy mondatom nyomatékosítsam, felültem, majd összefontam a karjaim magam előtt. Ennek köszönhetően persze Ő sem maradt sokáig fekve, és hamarosan meg is érezhettem ölelését a derekam körül.

- Most miért? – kérdezte miközben nyomott pár lágy puszit a nyakamra, melyek jólestek, de nem akartam, hogy azt higgye, ennyivel el van intézve a dolog.

- Mondom, hogy ne csináld. – Ismét elhúzódtam tőle, mire kaptam egy nagyon morcos pillantást, ami viszont nem igazán érdekelt, inkább felálltam az ágyamról és bementem a fürdőbe.

   Mivel azonban nem volt annyi eszem, hogy bezárjam az ajtót, Alden persze utánam jött.

- Most komolyan, miért haragszol? – nézett rám olyan ártatlansággal a tekintetében, melyre csak Ő képes.

- Szerintem nagyon jól tudod, hogy miért. Hihetetlenül bunkón veselkedsz Tommal, mikor tudod, hogy mennyire fontos nekem – mondtam a szemébe, és vártam, hogy válaszoljon valamit, de mivel csak lesütötte szemeit, hátat fordítottam neki. – Szeretnék zuhanyozni.

- Bill, én… - motyogta halkan, amire ismét felé fordultam.

- Hm?

- Eléggé… én csak… azt szeretném, ha… - dadogott, és közben végig a járólapot tanulmányozta tekintetével, amiből rájöttem, hogy kissé zavarban van.

- Mit szeretnél? – kérdeztem, hátha így könnyebben kimondja gondolatait.

- Azt, hogy… Kedvellek, jó? – nézett fel rám hirtelen. Én ettől kicsit meglepődtem, de aztán leesett, hogy mit mondott, és ezzel egy időben minden világossá vált.

   Mosolyogva odaléptem hozzá, aztán adtam egy gyors puszit az arcára.

- Én is kedvellek, jó? – kérdeztem majdnem ugyan azzal a hanglejtéssel, amellyel Ő, és ezzel sikerült is elérnem célom, elmosolyodott. – Alden… Nem vagy túl tapasztalt a komoly kapcsolatok terén, ugye? – döntöttem kicsit oldalra a fejem.

- Ha érdekel, volt egy srác, akivel négy napig együtt voltam – mondta teljes komolytalansággal.

- Szóval igazam van. – állapítottam meg.

- Igen. – Ismét a padlót kezdte tanulmányozni, és be kell vallanom, akkor egyszerűen hihetetlenül aranyosnak találtam.

- Rendben. Ez nem baj igazából, csak még rá kell jönnöd pár dologra. Többek közt arra, hogy ha valaki fontos nekünk, azt nem sajátíthatjuk teljesen ki. – Rámosolyogtam, és hagytam, hogy felfogja, mondatom értelmét, ami kis időn belül meg is történt.

- Miért nem?

- Mert, ha senkit sem engedsz a közelébe, úgy fogja érezni, hogy megfosztod a szabadságától, és kényelmetlennek fogja érezni a jelenléted.

- Ezt értem, de mégsem szeretném, ha Tom túl sokat lenne a közeledben – mondta pár perc csend után.

- Mert féltékeny vagy – jelentettem ki, amire Ő azonnal felkapta a fejét, és kiakadva nézett a szemembe.

- Dehogy vagyok!

- Dehogynem. Ez viszont nagyon is érthető, főleg mivel tudod, mi van Tom és köztem. Viszont, kérlek, ne viselkedj ilyen szemét módon vele. Ő is épp ugyanannyira szenved, mint én. Volt már alkalmad megtapasztalni, mennyire kész tudok lenni bizonyos helyzetekben, és Ő sem viseli jobban. Nem azt mondom, hogy legyetek legjobb haverok, csak ne legyél vele bunkó, jó? – néztem kérlelően a szemébe, mire sóhajtott egy nagyot, aztán bólintott.

- Mostantól majd a nyakába ugrom, mikor meglátom – kezdett hülyéskedni, ebből pedig le tudtam vonni a következtetést, hogy a zavara elmúlt.

- Ahham, garantálom, hogy addig éltél – közöltem vele, mivel Tom többnyire csak Andy és az én ölelésem viseli el. Tőlünk viszont igazából el is várja. Hiába morog mindig, ha Andreas megöleli, tudom, hogy jólesik neki.

- Jól van, majd megpróbálok viselkedni. – Mosolya nagyon gondtalan volt, már szinte gyermeki, és ez engem is mosolygásra ösztönzött.

   Rengeteget kell még tanulnod az emberekről, tettem még hozzá a beszélgetéshez gondolatban. És ezzel nem arra akarok utálni, hogy minden téren teljesen tapasztalatlan ebben a témában, mert egyáltalán nem az. Bizonyos dolgokhoz nagyon is jól ért. Például nagyszerűen tudja manipulálni és zsarolni az embereket, és ezek mellett kisebbségi érzetet is kitűnően, mindenféle nagyobb feltűnés nélkül képes ébreszteni. Ezeknek a technikáját pedig állítása szerint a szüleitől tanulta. Én nem ismerem őket, ezért nem is nagyon akarok véleményt mondani róluk és belekeverni sem akarom őket semmibe, de az tény, hogy Alden és Ichi elmondásai alapján, nem a legkedvesebb emberek közé tartoznak. És én hiszek nekik, elvégre az ember nem szidja folyamatosan a családtagjait, ha nincs rá komoly oka.

   Annak ellenére viszont, hogy nem a legjobb a kapcsolata a szüleivel, Alden szörnyen jól alkalmazza a tőlük tanultakat. Bizonyos dolgokról azonban még nem sokat tud, és ezek közé tartozik például a szerelem, vagy egy „egyszerű” baráti kapcsolat is.

   Oké, tudom, hogy ez nagyon úgy hangzott, mintha én olyan jól kiismerném magam ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Ez viszont nincs így. Nagyon nincs. És ezt te is tudod. Az viszont igaz, hogy mostanában pár dolgot megtapasztalhattam, melyek talán majd hozzájárulnak ahhoz, hogy idővel sikerüljön kiigazodnom az emberi kapcsolatok fura, érzelmekkel átszőtt hálóján.

- Na, én még mindig szeretnék fürödni, úgyhogy… - fordultam el tőle, ezzel jelezve, hogy leléphetne, de nem úgy tűnt, hogy szándékában áll megmozdulni. Mikor ezt felfogtam visszafordultam felé, és felvontam egyik szemöldököm.

- Én is fürödni szeretnék – pislogott rám angyalian.

- Akkor menj haza. – Megint hátat szerettem volna fordítani neki, de Ő ezt nem engedte. Magához húzott, szorosan átölelt, majd ajkait az enyémekre tapasztotta, nyelvét átcsúsztatta a számba, majd vadul csókolni kezdett. Én erre halkan nyögtem egyet, ugyanis nagyon nem számítottam rá, arra meg pláne nem, ami ez után történt, ugyanis odaszorított a falhoz, benyúlt a felsőm alá, és simogatni kezdte kissé remegő felsőtestem.

   Hirtelen nem igazán tudtam tenni semmit azon kívül, hogy próbáltam viszonozni a csókot, és néha sóhajtottam egy nagyot, mikor megtalálta érzékenyebb pontjaim, amihez, hogy őszinte legyek, nagyon jó érzéke van.

- Naaa, fürödtünk már együtt – pislogott rám nagy pilláival miután elválasztotta ajkait az enyémektől.

- Persze, mert önkényesen eldöntötted, hogy együtt fogunk fürödni, és bejöttél utánam a fürdőbe. – Megforgattam a szemem és ki akartam szabadulni karjai közül, de Ő ezt persze megakadályozta.

- De nem csináltam semmit, amit nem akartál. Jó lesz most is.

- Mi az, hogy nem csináltál semmit, amit nem akartam? – vágtam a szavába – Ha nem tűnt volna fel, nem akartam veled fürödni.

- Nem tűnt fel. Szerintem akartál – vont vállat.

- Szerintem meg beképzelt vagy.

- Szerintem meg túl sokat kéreted magad.

- Szerintem meg ribancnak nézel.

- Szerintem meg… Heh, még hogy te ribanc! – nevette el magát, de aztán szinte rögtön megkomolyodott. – Szerintem meg impotensnek nézel.

- Szerintem meg hülye vagy.

- Szerintem meg te is.

- Szerintem meg abba hagyhatnánk.

- Szerintem is.

Jó, oké, tudom, nagyon értelmesek vagyunk. De be kell, hogy valljam, nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen szépen elbeszélgettünk egymással…

- Alden…

- Fürödni szeretnék – „utánozott”nyávogós hangon.

- Kapd be! - Ismét megpróbáltam kiszabadítani magam, de most sem jártam túl sok sikerrel.

- Nyugi. Most szépen levetkőztetlek, aztán magamat is, majd beállunk a zuhany alá, és akár még arról is lehet szó.

- Fogd b… - Váratlanul megcsókolt, így még a szót sem tudtam befejezni.

   Szenvedélyesen mozgatta nyelvét a számban, közben pedig kezei felfedezték szinte egész testem. Igazából fogalmam sincs, miért hagytam neki, hogy ezt csinálja, mivel tudtam, hogy mi fog történni, ha akkor nem állítom le. Ennek ellenére viszont akkor sem kértem, hogy hagyja abba munkáját, mikor a csók után lassan lesegítette rólam a pólómat, majd lehajolt a nyakamhoz és gyengéden csókolgatni kezdte.

- Alden… Tom? – kérdeztem két nagyobb sóhaj között, mire Ő felegyenesedett, majd mosolyogva nyomott pár lágy puszit az arcomra, hogy végül ismét birtokba vehesse ajkaim.

   Most a csókja is nagyon gyengéd volt, talán még sosem csókolt ilyen finoman, és ezt úgy mondom, hogy igazából nagyon szeretek vele csókolózni, mert mindig figyel rá, hogy nekem is jó legyen (Oké, persze nyilván nem olyan mértékben veszi el vele az eszem, mint amennyire Tom képes lenne rá, de azért nem rossz.) Ennek jutalmául pedig szorgalmasan visszacsókoltam, és azt is engedtem neki, hogy kezei néha elkalandozzanak a fenekem felé.

- Ha azt mondanám, hogy elment valahova, mikor jöttem, hajlandó lennél végre nekem adni magad? – kérdezte vágytól csillogó szemekkel, mire én végigvezettem már kissé ködös tekintetem arcának hibátlan vonásain, akkor is tökéletes, csillogó, gesztenyebarna tincsein, telt ajkain, majd hogy ne érezzem magam olyan bután, amiért csak bámulom, sikerült rávennem magam, hogy megszólaljak.

- De, már megkaptál – motyogtam lesütött tekintettel, és közben éreztem, hogy elpirulok.

- Nem egészen – húzta el a száját.

- Félek. – Hangom még halkabb volt, mint az előbb, Ő mégis meghallotta, kedvesen elmosolyodott, és nyomott egy puszit a homlokomra.

- Ígérem, hogy most vigyázni fogok rád. – Megcirógatta az arcom, majd újra szorosan a karjai közé zárt, de most nem csókolt meg, helyette viszont lágy puszikat hintett szét az arcomon és a nyakamon.

- Tom tényleg elment? – kérdeztem kissé fátyolos hangon, mikor lassan áttért vállam csókolgatására.

- Ühüm. – Nem szakította meg tevékenységét, inkább fogait is bevonta a játékba, és segítségükkel végigszántotta kulcscsontom vonalát.

- Oké – suttogtam magam elé, mire hirtelen felegyenesedett, és hitetlenül pislogott a szemembe. – Ha így nézel, meg fogom gondolni magam – kezdtem a cipőjét tanulmányozni, mire gyorsan megrázta a fejét, hogy magához térjen, majd bólintott egyet.

- Akkor… most tényleg…

- Alden, légyszi. Tényleg meg fogom gondolni magam – kerestem meg tekintetét, és mivel még mindig kicsit meglepett volt, el akartam húzódni tőle, de gyorsan utánam kapott.

- Á-á, nem mész sehova… nélkülem. – Visszahúzott magához, aztán még mielőtt megszólalhattam volna, ajkait az enyémekre tapasztotta.

   Miközben csókunk egyre mélyebbé vált, kezét becsúsztatta az alsónacim alá, majd lassan lehúzta rólam.

- A kurva életbe, hogy lehetsz ilyen gyönyörű? – kérdezte miután a levegőhiány miatt elváltunk egymás ajkaitól, és végig nézett immár teljesen meztelen testemen.

   Én erre természetesen rendesen zavarba jöttem. Pirulva próbáltam kicsit távolabb tolni magamtól, és a kezeimmel takargatni azon testrészeim, melyeket nem akartam, hogy lásson. Ő ezt mosolyogva figyelte, majd gyorsan ledobálta saját ruháit, ezzel felfedve tökéletes testét, amivel csak még inkább zavarba hozott. Még hogy én vagyok gyönyörű, mi?! Ja, persze...

- Tetszik, ugye? Tudom, már múltkor is tetszett – mosolygott öntelten, ami miatt olyan szívesen mondtam volna neki, hogy egyáltalán nem néz ki jól, de a testem egy bizonyos része sajnos reagált a látványra, úgyhogy egyértelmű lett volna, hogy hazudom. – Zavartan, még gyönyörűbb vagy. – Közelebb lépett, nyomott egy lágy puszit ajkaimra, aztán beállt a zuhanykabinba, és engem is maga után húzott.

   Pár perc múlva teljesen egymásba feledkezve csókolóztunk a zuhogó vízcseppek alatt. Nem foglalkoztunk vele, hogy mohóságunk következményeképpen hamar elfogyott a levegőnk, vagy azzal, hogy időközben valamelyikünk véletlenül megnyomta a víz hőmérsékletét szabályozó nyomógombot, és jéghideg víz ömlött ránk.

   Szorosan öleltük egymást, Ő kezeivel gyakran bejárta egész testem, én viszont csak néha kalandoztam el az övén, a kényesebb területeket azonban még így is kerültem. De ez Őt látszólag egyáltalán nem zavarta. Nyilvánvaló, hogy szeret irányítani, és ezt mellettem meg is kaphatja.

   Hosszú idő múlva azonban elvált ajkaimtól, áttért nyakamra, majd vállamra, s végül lemerészkedett egészen a mellbimbóimig, melyek valószínűleg nagyon tetszettek neki, ugyanis kábé tíz percen keresztül azokat csókolgatta, harapdálta, néha pedig még gyengéden meg is szívta. És ha ez még nem vette volna el eléggé az eszem, közben sikerült megtalálnia a tusfürdőm, melynek tartalmával bekente az egész testem – persze mindenhol jó sokáig elidőzve –, és ha már teljesen lemosta rólam a víz a csúszós anyagot, újra megfogta a kis tubust, és egy újabb adagot oszlatott el egyenletesen minden testrészemen. Igen, gyakran rátért férfiasságomra is, és persze mindin sokáig tevékenykedett rajta, ezzel teljesen az őrületbe kergetve, mint ahogy azzal is, hogy egyszer lassan, egyszer pedig gyorsan körözött nyelvével hol a számban, hol mellbimbóim körül, és kezével is ezt a technikát követte ágyékomnál.

   Lassan kezdtem úgy érezni, hogy nem tudom megtartani magam a lábaimmal, ugyanis mindenem remegett, és teljesen elvesztettem az irányítást végtagjaim felett, úgyhogy mikor már ötödszörre akart bekenni tusfürdővel, sikerült annyira összeszednem magam, hogy kivegyem a kezéből a tubust, és mivel még ekkor sem volt hajlandó abbahagyni érzékeny pontjaim simogatását, kénytelen voltam sóhajtozva megkérni, hogy ne ott folytassuk.

   Ekkor egy pillanatra távolabb lépett – csak annyira, hogy azért még meg tudjon tartani, mert tudta, hogy különben összeesnék – elzárta a csapot, majd mivel látta, hogy aligha volnék képes a saját lábaimon átsétálni a szobámba, felvett a karjaiba, majd nem törődve azzal, hogy mindegyikünk tiszta víz, bevitt a szobámba, és letett az ágyamra, majd felegyenesedve ismét végignézett rajtam.

- Miért vagy ilyen ellenállhatatlanul szexi? – kérdezte miközben fölém térdelt.

   A választ azonban nem várta meg, inkább ismét ajkaimra hajolt. Én átöleltem a nyakánál, és még közelebb húztam magamhoz, mire Ő belemosolygott a csókba, aztán mikor úgy döntött eleget játszadoztunk már, feltérdelt.

- Fogadjunk, nincs se síkosítod, se óvszered – mondta, mintha teljesen tisztában lett volna igazával. De hát mit szépítsek, lehetett is, ugyanis tényleg nem tartok ilyeneket itthon, se máshol, ezt pedig egy fejrázással vele is tudattam.

- Gondoltam. Mindjárt jövök. – Hirtelen felállt, majd kisétált a szobámból.

   Én egy darabig nagyokat pislogva meredtem utána, majd tekintetem váratlanul az ágyammal szemben lévő, teljesalakos tükörre tévedt.

   Hosszú perceken keresztül szemeztem saját meztelen, zavart tekintetű képmásommal, és fogalmam sem volt, mit is műveltem pár pillanata a saját ágyamban egy nálam fiatalabb sráccal. Úgy éreztem, egy teljesen idegen ember néz rám vissza a tükörből. 

   Kis idő múlva azonban realizálódott bennem, hogy mi történt, és mi fog történni, ha nem teszek ellene semmit, és ettől nagyon megijedtem. Szánalmasan erkölcstelennek éreztem magam, amiért csak mert Tom nem volt itthon, engedtem Aldennek, hogy azt tegyen velem, amit csak akar.

   Villámgyorsan magamra húztam testemtől vizes takarómat, és már majdnem elsírtam magam tehetetlenségemben, mikor Alden megjelent az ajtóban.

- Héj, mi a baj, cica? – Azonnal odajött hozzám, amint meglátta, könnyes szemeimet, majd magához húzott, és szorosan karjaiba zárt. Én rögtön hozzábújtam, és hihetetlenül örültem neki, hogy annak ellenére is, hogy ennyire undorító vagyok, van, aki törődik velem.  – Meggondoltad magad, hm? – kérdezte kis idő elteltével, mikor már nem szorítottam olyan görcsösen magamhoz.

- Én… nem, csak… Annyira szemét vagyok – suttogtam nyakába, mire Ő kicsit távolabb tolt magától.

- Nem vagy az. Aranyos vagy, hisztis, makacs, prűd, és egyszerűen imádni való, mikor nagyon koncentrálsz, de szemét nem. Bill, nem figyelheted egész életeden keresztül azt, hogy a bátyádnak mi a legjobb. Felnőttek vagytok már mind a ketten, és ha már egyszer úgy döntöttetek, hogy nem lehet köztetek több testvéri kapcsolatnál, és már mindkettőtöknek van valakije, akkor legalább csináljatok úgy, mintha komolyan próbálkoznátok – próbált kicsit megnyugtatni, és hogy őszinte legyek, hatottak is rám a szavai. Teljesen igaza volt, és tudod, cseppet sem bántam meg, hogy a harmadik randinkon kicsit több kulisszatitokba beavattam a Tommal való kapcsolatomat illetően.

   Végig az arcom simogatta miközben beszélt, én pedig, amint befejezte mondandóját, visszabújtam ruhátlan testéhez, és lehunyt szemekkel élveztem még egy kis ideig kellemes illatát. – Ajh, már! Még soha senki fenekéért nem kellett ennyire megdolgoznom! – csattant fel pár perc múlva, amivel tudom, hogy azt akarta elérni, hogy mosolyogjak végre, úgyhogy teljesítettem is kívánságát. – Na, végre! – Mutatóujjával egyszer megnyomta az orrom, mire viszont már elnevettem magam. – Na, látod, tudsz te, ha akarsz – mosolygott rám, majd ismét körém zárta biztonságot nyújtó karjait.

- Alden… - törtem meg a csenden hosszú idő után.

- Mondd.

- Én… Jó, hogy vagy nekem – motyogtam mellkasába, és igazából még én is meglepődtem rajta, hogy ezt mondtam.

- Tudom. Szerintem kész káosz lenne a világból nélkülem – hülyéskedte el a dolgot, de mikor felnéztem rá, láttam furán csillogó szemein, hogy Ő is zavarban van.

- Jó, hogyha ilyen beképzelt vagy, nem is növelem tovább azzal az egód, hogy elmondom, már majdnem annyira szeretlek, mint Andy-t – suttogtam izmos mellkasának, amihez aztán hozzábújtam, így éreztem, hogy szíve gyorsabb tempóban ver, mint pár perce.

- De, mondd csak nyugodtan. Melletted kezdek önbizalomhiányban szenvedni. Te nem ugrasz rám, és kezdesz el könyörögni, hogy fektesselek már meg – mondta ismét hülyéskedve, de egyértelmű volt mindkettőnk számára, hogy csak kicsit leplezni akarta, mennyire jólesett neki az előző mondat.

- Jó, akkor mondom. – Kicsit távolabb húzódtam tőle, majd mélyen belenéztem ragyogó szemeibe, és szörnyen hosszú idő telt el, mire képes voltam elszakadni égkék íriszeitől. Ő pedig nem rontotta el a pillanatot ostoba kérdésekkel, csak csendben tűrve várta, hogy végre felhagyjak értelmetlen bámulásával, de azért néha Ő is el-elkalandozott arcom vonásain.  

- Gyönyörű szemeid vannak – nyögtem ki végül, viszont aztán azonnal leesett, hogy mit mondtam, és pirulva kezdtem a lepedőmet nézegetni.

-  Szerintem is gyönyörű szemeid vannak. – Visszafordította maga felé arcom, majd egy lágy csókkal adta tudtomra, hogy köszöni a bókot. – De egyébként jobban örülnék neki, ha inkább a Tomos mérőskáládon bizonygatnád az irányomban érzett szereteted.

- De én senkit sem tudok úgy szeretni, mint Őt – pislogtam rá nagy szemekkel, amire egyáltalán nem a kapott reakciót vártam, ugyanis rám mosolygott, és szorosan magához ölelt. Miután azonban sikerült elzavarnom meglepettségem valahova jó messzire, nyomtam egy nagyon apró puszit a szájára, majd arcom nyakába temetve, csendben élveztem megnyugtató közelségét.

   Egy kérdés viszont nem hagyott nyugodni, úgyhogy miután úgy éreztem, már eleget játszottuk a csendkirályt, kicsit távolabb helyezkedtem tőle.

- Mondd, mit akarsz már megint? – nézett rám kérdőn, mintha csak olvasott volna a gondolataimban.

- Azt, hogy… Miért jó ez neked? – kérdeztem, de értetlen arcát látva inkább megfogalmaztam máshogy. – Úgy értem, tudod, hogy mi van Tom és köztem és azt is, hogy talán lehetetlen, amire vállalkoztál, és valószínűleg sosem fogok rá másképp gondolni, mint ezekben a percekben, de te mégis itt vagy velem.

- Nagyon jó kérdéseid vannak mostanában, tudod? – Nagyokat pislogott rám, aztán sóhajtott egy nagyot. – Igazából fogalmam sincs. Most őszinte kedvemben vagyok, ezért elárulom, hogy mikor először megláttalak az LA-ben, nem akartam tőled mást, csak egy jó éjszakát. Ezért is használtam a kábszert. Nem akartam, hogy túl sok dologra emlékezz belőle, sem azt, hogy bármelyikünkben is felesleges érzelmeket vagy reményt ébresszen a kis játékunk. De, mint ahogy azt tudjuk, te, cicuska, még drogos befolyásoltság alatt sem tudod befogni a kis szád, és jó sok dolgot elfecsegtél, melyekről, ha nem szerzek tudomást, valószínűleg még most is naponta mással lennék – húzta kicsit el a száját.

- Szóval a nagy számnak köszönhetem folyamatos zaklatásod? –tettem fel költői kérdésem.

- Is… És annak a hihetetlenül aranyos arcodnak miközben alattam nyögdécseltél. Ja, és a legjobb az volt, hogy a bátyád nevét nyögve élveztél el, szóval…

- Komolyan? – vágtam a szavába.

- Ühüm. Ezen kissé ki is akadtam, de aztán miután elaludtál, nyugodt arcodat nézve eldöntöttem, el fogom érni, hogy az én nevem hagyja el ajkaid, mikor átéled az orgazmust…

- Szóval te most… - vágtam ismét szavába, de leintett.

- Hadd mondjam végig. Az a helyzet, hogy eleinte, igen, tényleg csak bizonyítani akartam, hogy én is vagyok olyan jó, mint Ő, de aztán másnap reggel rájöttem, hogy nem is olyan rossz, ha az előzőnapi szexpartnered ott szuszog melletted még hajnalban is. Aztán az első randinkon arra is rájöttem, hogy egész jól megértjük egymást, és ez az érzés mindegyik alkalom után egyre csak fokozódott, most pedig már ott tartok, hogy mikor rád nézek, nem a szex jut először eszembe, hanem az, hogy szeretném tudni, mi jár éppen a fejedben – pedig hidd el, ez kibaszottul nehéz annak tudatában, hogy milyen segged van – baromkodta el a végét, pedig egyébként nagyon szépen elmondta, hogy mit érez. Hát, igen, az azért látszik, hogy nincs túlságosan hozzászokva, hogy az érzéseiről beszéljen.

- Olyan bolond vagy – bújtam oda hozzá mondatom ellenére, mert igazából nagyon is jó érzés volt hallani előző szavait (a hozzáfűzéstől pedig hajlandó vagyok eltekinteni).

- És megengeded végre ennek a bolondnak, hogy bebizonyítsa, nem csak szexre kellesz neki? – Eldöntött az ágyon, aztán felém térdelt.

- Szexszel?

- Szeretkezéssel. – Belecsókolt nyakamba, közben pedig egyik kezével felülről lefelé végigsimított felsőtestemen, majd ágyékomnál állapodott meg vele, és gyengéden simogatni kezdett.

   Én erre sóhajtottam egy nagyot, aztán átöleltem nyakánál, és felhúztam magamhoz, hogy megcsókolhassam. Ez persze kifejezetten tetszett neki, ezért másik kezét is használatba vette, és hol mellbimbóimmal játszott, hol fenekem tanulmányozta, hol pedig csatlakozott vele másik keze munkájához.

   Ennek hatására pedig a Tommal való gyengébb pillanataimból már jól ismert, alhasamból kiinduló izgalom végigfutott egész testemen. Attól a perctől fogva pedig egy pillanatra sem tudtam kitörölni Tom arcát elködösült elmémből, hiába voltam tisztában azzal, hogy nagyon szemét dolog rá gondolni, miközben Alden tevékenykedik felettem.

- Hú, ez volt az első, hogy te csókoltál meg. – Pihegve suttogta ajkaimra, közben csillogó szemeivel az enyémeket fürkészte, ami bennem szörnyen nagy bűntudatot keltett.

- Megérdemled. – Halványan mosolyogtam rá, és ezzel sokkal inkább bűnbánást akartam kifejezni, mint bármi más pozitív jellegű érzelmet.

   Ezt Ő viszont már valószínűleg nem fogta fel. Ködös volt a tekintete, mikor ismét megcsókolt, majd miután elváltunk egymástól, ajkaival elkezdte felfedezni a testem többi részét is.

   Végigcsókolta a nyakam, a kulcscsontom, a mellkasom, ismét kitért mellbimbóimra, majd miután a hasam is jól áttanulmányozta, megállapodott férfiasságomnál. Elhelyezkedett lábaim között, amit én kicsit zavartan figyeltem, majd visszahajolt ágyékomhoz, és nyomott rá pár gyengéd puszit, miközben egyik kezét még mindig ritmusosan mozgatta rajta, az én testem pedig minden apró csókja után megrándult.

- Tudod, ezt igazából neked kellene csinálnod – fűzte hozzá tevékenységéhez, majd szinte rögtön nyelvét is használatba vette, úgyhogy válaszom csak egy hangosabb nyögés lett. – De mivel ez az első – normális – megmutatom, hogyan kell – egészítette ki előző mondatát, aztán ajkai közé fogadott, és lassan mozgatni kezdte fejét.

   Hogy őszinte legyek, szerintem még soha életemben nem éltem át akkora kéjt, mint amekkorát akkor Ő okozott nekem. Nem tudtam mást tenni, csak egyik kezemmel a lepedőt, míg másikkal az Ő még kissé vizes tincseit markolászni, a szemeim szorosan összezárni, és néha halkan, néha pedig hangosabban nyögdécselni.

   Mikor azonban úgy döntött, már eleget kínzott, feltérdelt lábaim közül, engem is felhúzott ülő helyzetbe, majd vadul ajkaimnak esett.

   Én még nem teljesen tértem magamhoz, úgyhogy nem is viszonoztam túl nagy intenzivitással a csókot, viszont olyan szorosan öleltem magamhoz, amennyire az lehetséges volt.

   Mikor mindkettőnknek elfogyott a levegője, visszadöntött az ágyra, majd felvett egy kis négyzet alakú valamit az éjjeliszekrényemről. Nem kérdeztem, hogyan került az oda, mert biztos azért ment el, miután közöltem vele, hogy nálam ilyeneket ne keressen.

- Te vagy én? – nézett rám kérdőn, de szerintem abszolút felesleges volt a kérdése, és erre valószínűleg nagyon értelmes nézésemből magától is rájött. – Jó, tudom, ez az első, én csinálom. – Lassan sikerült eltépnie a csomagolást, majd újra rám nézett. – De azért megdicsérhetnél, síkosított.

- Nagyon ügyes vagy – mosolyogtam rá, bár igazából egyre jobban kezdtem megijedni miközben néztem, ahogy kezében forgatta a kis sárga latex darabot. Mikor pedig felhúzta saját férfiasságára, zavartan, fülig pirulva elkaptam a fejem, és saját magam megnyugtatása érdekében a szekrényem kezdtem tanulmányozni.

- Az érdekesebb, mint én? – mászott fölém, én pedig hirtelen nagyon megijedtem, és ugrottam egyet. – Na, nyugi van. Megbeszéltük, hogy most vigyázni fogok rád. – Pár nyugtató hatású puszit helyezett el arcomon, aztán ismét egyesítette ajkaink, és lágyan csókolni kezdett.

   Közben visszahelyezkedett lábaim közé, párszor végigsimított combomon, amitől rázni kezdett a hideg. Szörnyen szerettem volna már túl lenni az első pár lépésen, és mikor elszakadt ajkaimtól, aztán belenézett a szemembe, ezt valószínűleg ki is tudta olvasni belőle, mert mialatt újra bebarangolta nyelvével szájüregem, egyik ujját óvatosan belém csúsztatta.

   Igazából egyáltalán nem volt olyan rossz, mint amilyenre számítottam. Oké, persze elég kellemetlen volt, de mivel végig próbálta elterelni a figyelmem apró csókokkal és lágy simogatással, az is egész elviselhető volt, mikor már három ujját is magamban tudhattam.

   Hamarosan viszont kihúzta őket belőlem és adott egy puszit csukott szemhéjamra, mire felnyitottam pilláim.

   Mikor szembe találtam magam vastag ködbe burkolózott tekintetével, kicsit megijedtem, és hirtelen meggondoltam magam, szerettem volna, ha nem folytatjuk, de kiéhezett csókjából éreztem, hogy Ő már nem tudna leállni, viszont arcom gyengéd cirógatásával arról is meggyőzött, hogy tényleg vigyázni fog rám, ahogy megígérte, úgyhogy nem kértem, hogy ne csinálja tovább. Ráadásul óriási baromság is lett volna már abbahagyni, mikor addig eljutottunk.

   Kis ideig csak vadul csókolt, majd hamarosan megérezhettem kemény férfiasságát magamban, amint lassan belém csúszott, amitől néma sikoly hagyta el ajkaim.

   Kifejezetten váratlanul ért az élmény, még annak ellenére is, hogy előtte ujjaival valamennyire megpróbált felkészíteni rá.

   Összeszorítottam szemeim, néha halkan nyöszörögtem, közben pedig erősen öleltem Őt magamhoz és vártam, hogy kicsit enyhüljön valamennyire az a kellemetlen, szorító fájdalom.

- Cssss… Mindjárt jobb lesz. – A nyakam puszilgatta, s ezalatt egyik kezével megkereste férfiasságom, és gyengéden simogatni kezdte, így a fájdalom vegyült némi kéjjel, ami hamarosan minden más érzést elfeledtetett velem.

   Ekkor Alden lassan mozogni kezdett bennem, és bár eleinte még eléggé kellemetlen volt, idővel viszont ez is elmúlt, és nem tudtam másra koncentrálni, mint a gyönyörre, és arra, hogy megpróbáljam elhessegetni Tom gyönyörű arcának képét behunyt szemeim elől.

   Ez azonban, bármennyire is akartam, nem jött össze, ezért, mikor éreztem, hogy már nem bírom sokáig, jobb kezem számra tapasztottam, majd teljesen átadtam magam az édes kéjnek.

   Hamarosan arra tértem magamhoz, hogy Alden kicsúszik belőlem, majd levegőért kapkodva elfeküdt mellettem, aztán magához húzott és átölelt.

- Miért… Miért fogtad be… a szád? – kérdezte még mindig egyenlőtlen levegővétellel.

Azért, mert különben ismét Tom nevét nyögve mentem volna el, válaszoltam meg magamban őszintén kérdését, de mikor belenéztem a szemébe, képtelen voltam ezt mondani neki.

- Mert hangos voltam – hazudtam, közben pedig nagy, ártatlan szemekkel néztem rá, és szörnyen szégyelltem magam.

- Nekem tetszett a hangod – puszilgatta vállam, aztán még közelebb húzott magához, én pedig bújtam, akár egy kiscica a gazdájához (vagyis, mint Angyal szokott hozzám), majd hosszú ideig csendben maradtunk.

   Talán kicsit furcsa neked, hogy hagytam, hogy ez az egész megtörténjen. Igazából nekem is az. Sőt, sokszor még az is furcsa, hogy Alden egyszer csak gondol egyet, közelebb hajol hozzám, és megcsókol. Én pedig engedem neki. De, tudod, az az igazság, hogy én sem vagyok angyal. Nem vagyok tökéletes. Nem tudok az lenni. Nekem is vannak vágyaim, melyeknek Alden mellett elég nehéz ellenállni, mikor… fogalmazzunk úgy, nem kicsi a szexuális kisugárzása. Ezen kívül pedig, van úgy, hogy mikor már nagyon elegem van mindenből, engedem, hogy maguktól megtörténjenek a dolgok velem. Például az ilyen alkalmak közé tartozik az LA-s és a mostani eseménysorozat is.

   Nem azt mondom, hogy nem tehetek róluk, mert persze, hogy ne tehetnék. Viszont néha elvesztem a dolgok irányítása felett a kontrollt.

   Ez azonban talán néha nem is akkora probléma. Vannak dolgok, melyeket tudom, hogy mikor képes vagyok reálisan gondolkodni, biztos, nem tennék meg, miután viszont túl vagyok rajtuk hála összezavarodott elmémnek, és látom a következményeket, már nem is annyira bánom, hogy megtettem.

   Az LA-s alkalom azért tartozik ide, mert akkor ismertem meg Aldent, és pár kisebb malőrt leszámítva, csak kellemes élményeim vannak eddig vele kapcsolatban. És ki tudja, talán a mai történéseknek is köszönhetünk majd valamit pár hét múlva, elvégre elmondhatjuk, hogy most már mindenféle értelemben elég közel kerültünk egymáshoz.

- Bill… - Zavarta meg a csendet jó félóra teljes némaság után Alden hangja.

- Hm? – könyököltem fel, és megkerestem tekintetét.

- Hányszor tetted eddig szét a lábaid?

- Alden! – szóltam rá, bár igazság szerint már teljesen megszoktam, hogy még ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetekben is csúnyán, vagy szemtelenül beszél.

- Jó, bocsi. Várj, akkor máshogy: Hányszor fektettek eddig meg?

- Hát ez tényleg sokkal szebben hangzik. – Kicsit rosszallóan megráztam a fejem.

- Tudom. – Kidugta a nyelvét, majd vágott egy irtó ártatlan arcot, mire kénytelen voltam elmosolyodni. – Na, de most komolyan! Hányszor?

- Miért érdekel?

- Csak.

- Nem mondom meg – hogy te voltál az első, tettem hozzá gondolatban, majd elfordultam tőle, és nyújtózkodtam egyet.

- De miért nem? – Valószínűleg elővette legaranyosabb nézését, de mivel szerencsére nem láttam, könnyen ellen tudtam állni neki.

- Csak. – Felültem, aztán magam köré csavartam a lepedőt, ugyanis egész addig teljesen meztelenül feküdtünk egymás karjaiban, de akkor már kezdtem fázni.

- Jó, akkor csak mondd azt, hogy eddig én voltam a legjobb – pislogott rám kérlelően.

- Nem mondom. Így is épp elég nagy az egód. De azt azért elárulom, hogy most sokkal ügyesebb voltál, mint az előző két alkalommal… már amelyikre emlékszem, ugye… - Rámosolyogtam, aztán nyomtam egy puszit az arcára.

- Azokat ne számítsd bele, jó? Mondjuk, hogy ez volt az első együtt, oké?

   Igazából eléggé meglepett kérésével, de mivel nem voltak túl szép (vagy semmilyen) emlékeim az előző két alkalomról, természetesen bólintottam egyet, majd felálltam ágyamról, és a lepedőt magamon tartva bementem a fürdőmbe, kidobáltam Aldennek a ruháit, majd bezártam az ajtót, hogy végre nyugodtan elvégezhessem reggeli (vagyis jelen esetben kora délutáni) teendőim.

   Miután végeztem, visszamentem a szobámba, ahol Alden már felöltözve épp arra készült, hogy feltegye Angyalt a szekrény tetejére. Szegény cica nagy szemeivel értetlenül pislogott rá, majd mikor észrevett, nyávogott egy aprót, mire Aldennek is feltűnt, hogy ott vagyok.

- Te mi a jó életet csinálsz? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, mire abbahagyott mindent, amit addig csinált, szélesen rám vigyorgott, és úgy tett, mintha nem is rosszalkodni akart volna.

- Csak kíváncsi voltam rá, le tud-e onnan jönni – mondta egyáltalán nem hihető hanglejtéssel, így könnyen ki tudtam találni, hogy csak megint gonoszkodni akart.

- Macska, miért ne tudna? – Kicsit közelebb mentem hozzá, és megsimogattam a még mindig kezében lévő Angyalt.

- Jól van! Már kíváncsi sem lehetek! – kezdett durcázni, ami igazából nem nagyon hatott meg, mert nála ez szokásos tevékenységnek számít a nap bármely percében teljesen alaptalanul is. Ezért ki is vettem a kezéből a cicát, letettem a padlóra, hadd szaladgáljon kicsit, utána pedig otthagytam, és kicsit rendbetettem az ágyam.

- Szóval velem már nem is foglalkozol?! Annyira gonosz vagy! – Odajött mögém, majd az ágyra lökött, és a hátamra feküdt, hogy a nyakamat csókolgathassa, én pedig már nem is próbáltam ellenkezni, hagytam, hogy kiélje rajtam nyakcsókolgatási-mániáját, közben arcom a párnámba temetve halkan sóhajtoztam.

- Miért tetszik ennyire a nyakam? – nyöszörögtem a párnába olyan tíz perc után, de így persze nem nagyon lehetett érteni belőle semmit, Ő mégis tudta, mire kell válaszolnia.

- Mert olyan kis szexuális. – Gyengéden megharapott, amitől kirázott a hideg. Igazából pontosan tudja, hogy nagyon érzékeny vagyok a nyakamra, és ezt mindig ki is használja. – Hopsz! – Hirtelen abbahagyta kényeztetésem, és majdnem leszállt rólam, de útközben meggondolta magát, és inkább csak felült.

- Mi az?

- Eszembe jutott, miért lettem ideküldve…

- Heh, mert téged úgy kell ideküldözgetni, mi?

- Jó, nem. De ma reggel nagyon lusta voltam, na!

- Akkor miért nem maradtál a seggeden?

- Mert a húgom közölte, hogy, ha nem rángatlak el hozzánk tíz percen belül, többé nem leszek nemzőképes… Bár kérdés, mennyire vagyok nemzőképes, mikor fél órája épp egy srácot dugtam… - mondta elmélkedő hangon.

- Alden…

- Jól van, tudom, attól még nemzőképes vagyok, hogy pasikkal kefélek.

- Nagyon hülye vagy, remélem, tudod – közöltem vele, mivel ismét szóhasználatáért szóltam rá, nem pedig mondata tartama miatt, de ezzel Ő is épp ugyanannyira tisztában volt, mint én.

- Ja, tudom.

- Akkor jó. De lassan leszállhatnál rólam.

- Miért? – Visszahajolt fejemhez, és belepuszilt fülembe, ami eléggé kellemetlen volt.

- Gonosz- motyogtam magam elé miközben kezem fülemhez emeltem. – De egyébként azért, mert a húgod meg fog ölni, és akkor tényleg nem leszel nemzőképes.

- Ajh, tényleg! Na, gyere már! – Gyorsan felpattant rólam, majd engem is felrángatott.

  Leszaladt az emeletről és természetesen engem is húzott magával, aztán kilökdösött a házból, és megparancsolta, hogy szálljak be a kocsijába. Mivel nem volt kedvem ellenkezni, meg különben sem lett volna rá túl sok okom, teljesítettem is parancsát, utána pedig Ő is villámgyorsan mellettem termett, és elindultunk.

   Szerencsére elég hamar odaértünk, de mivel így is bő három óra késésben voltunk, Ichi olyan szépen vállon ütötte Aldent rögtön ahogy beléptünk hozzájuk, hogy még nekem is fájt.

- Te normális vagy? – kezdett azonnal hisztizni Alden.

- Te meg süket vagy? Én tíz percet mondtam, nem három óra, tíz percet – villogtatta szemeit Ichi, én meg csak bámultam rájuk, és nem is értettem, miért ekkora baj, hogy nem jöttünk mindjárt. Alden észre is vette értetlen tekintetem, de még mielőtt válaszolt volna, lefogta épp újra ütni készülő húga mindkét kezét , és úgy fordította, hogy a háta legyen felé.

- Nyugi, nem őrült meg, csak épp női léte hátrányainak egyikében szenved. És kicsit nagyon eltúlozza – világosított fel, majd elengedte Ichit és hozzá lökött is rajta egyet. Igen, a testvéri szeretet gyönyörű!

- Bazd meg! Neked ömlött már hét napon keresztül vér a vaginádból? – Nos, igen, szabadszájúság terén mindegyikőjük profi szinten teljesít…

- Öhm… - És, igen, úgy néz ki, erre még Alden sem számított.

- Na, látod! Te is csak egy szemét pasi vagy, aki azt hiszi, mindent tud, pedig kurvára nem. Gyere, Bill, menjünk, Ő nem ért meg minket. – Megfogta a kezem, és húzni kezdett maga után a szobája felé.

- Én fiú vagyok – jegyeztem meg, mikor már ágyán ülve nézelődtem, hogy nem változott-e semmi mióta utoljára jártam ezoterikus dolgokkal telepakolt szobájában, és meg kellett állapítanom, hogy azon kívül, hogy abc-sorrendbe rendezte szellemekről és más túlvilági lényekről szóló könyveit, minden ugyanolyan sötét és kissé ijesztő volt, amit a fekete viaszból készült gyertyák halvágy fénye talán csak még misztikusabbá tett.

   Igazából, mikor először láttam a kis helyiséget, egészen tetszett, de most már kezd egyre nyomasztóbb lenni. Én nem lennék képes ilyen szobában élni.

- Tudom. Ha lány lennél, már megdugtalak volna – ült le mellém halál komoly arccal, én mégis elnevettem magam rajta. – Ne nevess!

- Bocsi, csak annyira látszik, hogy testvérek vagytok Aldennel – próbáltam komolyságot erőltetni magamra, de csak nehezen sikerült.

- Hehe, most úgy felidegesített! Akarsz hallani róla „cuki” kiskori történeteket? – Ajkai gonosz mosolyra húzódtak, és biztos voltam benne, hogy inkább Alden számára kellemetlen eseményeket akar elmesélni, mint cukikat, de hát, miért is ne hallgattam volna meg őket?

- Persze – válaszoltam, majd Ichi belekezdett szinte egész délután tartó mesélésébe.

  Igazából néha már sajnáltam Aldent, amiért tényleg minden olyan kis sztorit elmondott, amely számára mulatságos, Alden számára viszont valószínűleg elég kellemetlen helyzetet jelenthetett, de azért ezek mellett megtudtam róla még pár érdekes dolgot, melyekkel nem árt, ha tisztában vagyok (például, hogy hétéves kora óta zongorázik, és hogy csak és kizárólag a fiúkhoz vonzódik, a lányokkal, valamiért nagyon nincs kibékülve).

   Jól éreztem magam, mialatt hallgattam a régi történeteket (most nem állok neki elmesélni őket, mert már nagyon álmos vagyok), főleg, mikor Ichi kifejtette, hogy milyen helyzetekben tudnám felhasználni őket Alden ellen, de eldöntöttem, hogy nem fogok gonoszkodni, és nem is teszek Aldennek említést arról, hogy én tudok azokról a dolgokról. Ő is megőrzi az én legnagyobb titkom, akkor én miért szemétkednék vele a még kiskorában elkövetett hülyeségeivel?

   Mikor azonban már kellőképpen kifárasztott a sok nevetés, és láttam, hogy már Ichi is kissé visszavett a lendületből, úgy döntöttem, jobb lesz, ha megnézem Aldent, mert még a végén megsértődik.

   Mivel Ichi kijelentette, hogy a bátyja szemétsége miatt egész este a szobájában fog éhségsztrájkolni, elbúcsúztam tőle, aztán lementem a nappaliba, ahol a kanapén megpillantottam egy nyugodtan szuszogó Aldent.

   Lassan odamentem hozzá, leguggoltam mellé, adtam egy puszit a homlokára és megsimogattam az arcát, mire kelletlenül felnyitotta pilláit.

- Hazaviszel? – kérdeztem miközben nagy szemekkel pislogtam rá.

- Persze, egy pillanat, és repülünk is – nyújtózkodott egy nagyot. – Ideköltözhetnél – jegyezte meg csak úgy mellékesen, én pedig csak ledöbbenve meredtem rá.

- Mi? – nyögtem ki, közben valami irtó értelmes fejet vágtam.

- Komolyan, nem lenne jobb, ha…

- Nem! – vágtam szavába még mielőtt bármilyen érvet is felhozhatott volna odaköltözésem mellett, melyekből tudom, hogy van egy pár, de nem akarok rájuk gondolni.

- Jó, jó, csak egy ötlet volt – emelte maga elé védekezően a kezét látva heves reakcióm.

- Tudom, csak… - halkult el a hangom.

- Tudom, erre még nem vagy kész – mosolygott rám.

- Hát nem. – Elhúztam kicsit a szám, Ő pedig megsimogatta arcom.

- Na, gyere, menjünk. – Felállt a kanapéról, és elindult a bejárati ajtó felé, ahova én is követtem, majd beültünk az autójába, és pár perc alatt már nálunk is voltunk.

- Köszi, hogy elhoztál – nyomtam egy búcsú puszit ajkaira, de persze nem elégedett meg ennyivel, visszahúzott magához, és szenvedélyesen megcsókolt, amit én természetesen ellenállás nélkül viszonoztam.

- Jó éjt! – váltam el ajkaitól, mikor már nem volt levegőm.

- Neked is. És álmodj velem – mosolygott rám édesen.

- Hát persze. – Kiszálltam a kocsiból, megvártam, míg egy utolsó integetés után elhajtott, majd be akartam jönni a házba, de akkor észrevettem, hogy Tom is épp akkor ért haza, és mivel abban a pillanatban fordult el, mikor tekintetem rá terelődött, biztos voltam benne, hogy végignézte, amit az autóban csináltunk.

   Kicsit tanácstalanul méregettem, míg a zárral vacakolt, próbáltam kitalálni, hogy az lenne-e a jobb, ha odamennék hozzá, vagy az, ha nem, viszont mivel nem jutottam egyértelmű eredményre, de már nagyon hiányzott a jelenléte, közelebb sétáltam hozzá.

- Szia – köszöntem halkan, mire rám pillantott, és miután kicsit végigmért, visszaköszönt, és pont ekkor sikerült kinyitnia a zárat is.

   Van róla fogalmad, milyen szívesen a nyakába ugrottam volna a boldogságtól, amiért visszaköszönt? Mert, igen, eljutottunk odáig, hogy annak is örülök, ha hozzám szól.

   Megvártam, míg bement, majd utána mentem, de persze nem volt szerencsém, és megbotlottam Angyalban, aki amint beléptem már a lábam alatt is volt. Persze így szegény cicába is belerúgtam, de akkor sokkal jobban érdekelt, hogy nekiestem Tom hátának.

   Annyira jó érzés volt, hogy olyan hosszú idő óta először újra érezhettem illatát, és, hogy véletlenül hozzá értem, hogy rögtön remegni kezdett az egész testem. Na, ez az amire Alden sohasem lesz képes. Neki kell vagy fél órát játszadoznia a testemmel, hogy azt az eredményt érje el, melyet Tom egy másodperc alatt.

- Ne-ne haragudj – dadogtam csendesen, mire Ő felnyomta a villanyt és felém fordult.

- Nincs semmi – mosolygott rám ugyanazzal a mosolyával, amellyel pár hete, mikor először látott minket Aldennel csókolózni, aztán azóta folyamatosan, mikor együtt látott vele, és ez megijesztett. Akkor még nem voltam biztos benne, mit jelent az a mosoly, de mint ahogy azt most már tudom, túl nagy felelősséget tulajdonítottam neki.

   Egy kis ideig teljes némaság költözött közénk, majd végül Ő törte meg a csendet.

- Bill, én… Hogy lehet, hogy most nem próbált meg elütni? – kérdezte, bár tudom, hogy először nem ezt a témát akarta felhozni.

- Beszéltem vele erről. Ne haragudj, féltékeny kicsit – húztam el a szám, s közben erősen a padlót fixíroztam.

- Szerintem van rá oka – jegyezte meg, mire felpillantottam rá, de nem volt túl sok időm felfogni, hogy mekkora szomorúság csillogott szemeiben, mert hirtelen magához húzott, és olyan erősen ölelt, hogy alig kaptam levegőt, viszont ez, miután sikerült felfognom, mi történt, cseppet sem zavart.

   Engedelmesen simultam karjai közé, mélyeket lélegeztem, hogy valamennyire csillapítsam testem remegését, de végül aztán kénytelen voltam megtörni a csendet, mert már végképp elviselhetetlenné vált számomra, hogy nem értettem, miért viselkedik olyan furcsán.

- Nem értelek – motyogtam halkan.

- Legalább nem vagyok vele egyedül. – Sóhajtott, és kicsit enyhített derekam szorításán.

- Ne! Ne engedj el! – kértem, mert úgy éreztem, belehalok, ha csak pár centit is eltávolodik tőlem.

- Nem foglak. – Újra magához szorított, amitől én majdnem teljesen megnyugodtam, és arcom nyakába temetve engedtem neki, hogy hátam simogassa, közben lehunytam szemeim, és élveztem közelségét.

   Annyira jó volt elveszni ölelésében, hogy feltehetőleg hosszú perceken keresztül nem érzékeltem semmit a külvilágból az Ő karjain kívül, s mikor egy lábamhoz dörgölőzködő Angyalnak köszönhetően visszazuhantam a valóságba, teljesen váratlanul ért a felismerés, hogy ajkaim szorosan az övéihez préselődnek, és nyelveink szenvedélyes táncot járnak egymással. Kezeit pólóm alatt fedeztem fel, enyémeket pedig az Ő nyaka köré fonva.

   A testem addig is uraló remegés ekkor felerősödött, és a gyomromban már addig is szorgalmasan munkálkodó pillangók még gyorsabban kezdtek verdesni szárnyaikkal. Egészen elhagytam magam, engedtem, hogy egész súlyom Ő tartsa, de ez Őt nem érdekelte, csókolt tovább, mintha az élete múlt volna rajta, én pedig ugyanakkora hévvel viszonoztam.

   Hamarosan viszont muszáj volt elválnunk egymástól, mert a levegőhiány miatt már komolyan a fulladás fenyegetett.

- Nemh… Nem vagyunkh… normálisak – lihegte ajkaimra, azonban szavaival ellentétben, miután kellő mennyiségű friss oxigén áramlott tüdejébe, újra csókolni kezdett, és én ismét nem tiltakoztam.

   Engedtem, hogy az egész testem átjáró izgalom megfertőzze elmém is, és nem érdekelt akkor senki és semmi más rajta kívül.

   Kis idő elteltével azonban ismét elszakadtunk egymás ajkaitól, és miután hosszú ideig egymást ölelve álltunk, elmerülve a másik tekintetében, sóhajtott egyet, és elengedett.

   Tudtam, miért tette ezt, a szeméből pontosan ki tudtam olvasni, hogy már megint óriási baromságot csináltunk.

- Miért nem lehet? – kérdeztem bekönnyesedett szemekkel, bár tisztában voltam az összes lehetséges válasszal.

- Mert ez nem normális. – Megrázta fejét, majd lepillantott lábamhoz, ahol Angyal szép, nagy, sárga szemeivel értelmesen pislogott fel ránt. – Menj el, cica, a gazdik beszélnek. – Lábával gyengéden arrébb tessékelte a kis szőrgolyót, aki először kicsit morcosan nézett vissza ránk, de aztán úgy döntött, hogy inkább megtámadja az egyik kutyust.

- Akkor én nem akarok normális lenni – motyogtam visszatérve eredeti témánkra.

- Én sem. De legalább meg kell próbálnunk – húzta el száját.

- Tudom. – Sóhajtottam egyet. – Csak úgy hiányzol. – Elcsuklott a hangom, de visszatartottam könnyeim.

- Mint ahogy te is nekem – mondta, aztán saját gondolatainkba merülve kis időre némaságba burkolóztunk.

- Tom… - szólaltam meg hosszú percek után.

- Hn? – Ő is ekkor tért magához, de kissé ködös tekintetén láttam, hogy nem sikerült teljesen kiszakítanom gondolataiból.

- Miért mosolyogtál? – tettem fel a kérdést, mely már hosszú ideje foglalkoztatott.

- Mosolyogtam? – pislogott rám döbbenten.

- Ühüm. Mindig mosolyogsz, mikor látsz minket Aldennel… - halkult el a hangom. – Mikor együtt látsz minket.

- Tényleg? Igazából fel sem tűnt. Az az igazság, hogy nem ezek életem legjózanabb pillanatai… De egyébként, ha érdekel, te is mindig mosolyogsz, mikor látsz engem Naomival – mondta, és most én lepődtem meg.

- Komolyan?

- Igen. Eleinte én is furcsának találtam, de aztán rájöttem, érthető, hogy olyankor össze vagy zavarodva.

- Most is össze vagyok – motyogtam.

- Tudom, én is.

Egy kis ideig ismét csendben maradtunk mindketten, viszont hamarosan megzavart minket telefonom csörgése.

- Azt hiszem, most megyek és lefekszem – mondta halkan, aztán már hátat is fordított nekem, viszont nem hagyhattam, hogy csak így elmenjen, mert tudtam, hogy ezentúl megint teljesen más lesz a kapcsolatunk, és nem valószínű, hogy mostanában alkalmunk lesz beszélgetni ilyen dolgokról.

- Tom! – szóltam utána, mire azonnal megfordult. – Ugye boldog leszel?

- Nem. De te legyél az. – Az ajkait erőtlen mosolyra húzta, majd hátat fordított, és elsétált.

- Nem leszek az – suttogtam magam elé, aztán feltűnt, hogy a telefonom még mindig csörög, azonban mire kivettem zsebemből, elhallgatott. A kijelzőre pillantva megállapítottam, hogy anya volt az, és mivel mostanában mániája csak úgy, minden ok nélkül ellenőrizgetni minket, úgy döntöttem, majd reggel visszahívom, és inkább én is feljöttem a szobámba.

   Ez volt olyan hét óra körül, és azóta beszámoltam neked a mai és nagyjából az elmúlt hetek történéseiről, úgyhogy most már lassan fél tíz. Pont ezért már nem is akarlak túl sokáig zavarni, ráadásul amúgy sincsenek most normális gondolataim, melyeket megoszthatnék veled. Ez a nap kicsit túl sok volt nekem. Igazából most perpillanat nem érzek semmit, és ez kicsit furcsa. Tessék, még csak meg sem ijedek tőle, pedig máskor, egyértelműen ez lenne a normális reakció tőlem egy ilyen kijelentésre. Azt hiszem, kezd már túl sok lenni nekem ez az egész, és hamarosan megint eljutok addig, mint két éve, és megint egy érzelemmentes babává fogok válni, akivel tök mindegy, hogy mit tesznek, nem érdekli. De, tudod, lehet, hogy ez lenne a legjobb. Igaz, hogy akkor énekelni sem fogok tudni, de már ez sem érdekel. Semmi sem érdekel. Ha Tom nem lehet az enyém, akkor már inkább ne is maradjon semmim, ami eddig egy kis örömet okozott.

   Igen, ezt gondolom most, de ki tudja, hogy ez meddig fog tartani. Lehet, hogy csak holnap reggelig, de lehet, hogy már sosem változik meg a véleményem. Nem tudom. Most tényleg abszolút semmiben sem vagyok biztos, úgyhogy inkább megyek is szépen, és lefekszem, holnap úgyis hétfő, és ismét korán kell kelnem.

   Jó éjt!

Ui.: Ne haragudj a tizennyolcas karikás tartalom miatt, de mivel tudom, hogy mindig kíváncsi vagy a részletekre is, úgy gondoltam, nem baj, ha nagyvonalakban azt is elmesélem.

Szerzői megjegyzés: Na? *.*