2011. május 27., péntek

Csillaghullás 5. rész

Hát sziasztok! 
Úgy néz ki, még mindig élek, szóval sikeresnek nyilváníthatjuk az eltelt hetem. És a rész is itt van, melyből már azért pár dolog kiderül, úgyhogy jó olvasást! ^.^


Hát ez most már tényleg nem lehet igaz! Mit keres már megint mellette ez az idióta? Nem elég, hogy múltkor arra ébredt, hogy ez a semmirekellő ölelgeti őt a saját lakásában, hát persze, hogy nem! Ma is arra kellett ébrednie. De ebből elég volt!
Bill mélyet szippantott a levegőből, majd becsukta a szemét, és akkorát rúgott a mellette békésen szunyókáló Dorianbe, hogy a fiú majdnem leesett az ágyról. De szerencsére nagyszerűek voltak a reflexei, melyek már hajnalban is kitűnően működtek, így még mielőtt a padlón találta volna magát, megkapaszkodott a még nagyon kómás szőkeségben, így végül mindketten Bill puha perzsaszőnyegén végezték.
- Hát nagyon gratulálok! – morogta a volt énekes, majd mivel esés közben némileg sikerült magához térnie, konstatálta, hogy teljesen meztelenül térdel az úgyszintén ruhátlan Dorian felett, így nagyon gyorsan felspurizott az ágyra, hogy a takarói biztonságot nyújtó menedékébe burkolózhasson.
A szőkésbarna hajú srácnak azonban még túl korán volt ahhoz, hogy bármit is felfogjon a jelenetből, csak ásított egy nagyot, majd mit sem törődve annak okával, hogy az ágy helyett a padlón ébredt, visszamászott az alvó alkalmatosságra, s figyelmen kívül hagyva Bill rosszalló pillantását, visszavackolta magát a párnák közé. Még az se érdekelte, hogy a szőke az összes takarót kisajátította magának, nem volt hideg, így tökéletesen el tudott ő heverészni meztelenül is. Ez viszont vendéglátójának már annál kevésbé tetszett, s mivel esze ágában sem volt sokáig gyönyörködni az igazából nem is másodfokúnak számító látványban, gyorsan a fiúra dobott egy paplant. Ő ezt egy halk morgással köszönte meg, majd legszívesebben durmolt is volna tovább, azonban Billnek meg se fordult a fejében lehetőségként, hogy ezt csak úgy engedje. Mutatóujjával óvatosan megböködte a zöldszeműt, mintha neki legalább valami fertőző és halálos kimenetelű betegsége lenne, de mivel az nem reagált erre semmit, hát kénytelen volt ismét használatba venni a lábát. Most viszont kicsivel kisebbet taszajtott a bóbiskoló srácon, ami miatt ő nem kényszerült ismét a padlóra, azonban felnyitotta hosszú pilláit.
- Miért zaklatsz? – kérdezte nyűgösen, miközben olyan laposakat pislogott, hogy félő volt, újra elalszik.
- Én zaklatlak? Ez most komoly? Történetesen te fekszel az én ágyamban teljesen pucéran! Ez eddig még nem tűnt fel? – kérdezte Bill felháborodva, s közben olyan hevesen mutogatott, hogy a takarók majdnem teljesen lecsúsztak róla. De még mielőtt ez bekövetkezhetett volna, ő gyorsan magához szorította őket, majd küldött pár lesújtó pillantást az ébredező Dorian felé, aki félkómás volta ellenére is igencsak érdeklődve várta, hogy mikor lesz végre ismét teljesen fedetlen a szőke teste. Egy morranással nyugtázta, hogy Bill megakadályozta kiváló reggeli szórakozásában, majd egy fejrázással sikeresen kiverte perverz gondolatait a fejéből, és a maradék kis álmosságot a szeméből.
- Képzeld, nekem már tegnap éjszaka is feltűnt, nem úgy, mint neked – jegyezte meg egy gúnyos grimasszal az arcán.
- Fasz – motyogta a volt énekes mereven maga elé bámulva, és ezalatt látványos duzzogásba kezdett, ami annyiból állt, hogy nem volt hajlandó Dorianre nézni. Ez azonban a másik fiút nem igazán ütötte szíven, inkább újból visszafeküdt a puha párnára, melyen Bill kellemes illatát lehetett érezni, ami nagyon is elnyerte a tetszését, viszont annak érdekében, hogy nehogy gyanúba keveredjen, csak egyszer szippantott mélyet a levegőből, akkor azonban jól teleszívta vele a tüdejét. Aztán lehunyta a szemeit, és nagyon szerette volna ismét felkeresni Álomvilág díszes kapuját, hogy aztán vígan átmasírozhasson rajta, azonban ezt a morcos kedvében lévő szőkeségnek mindenképpen meg kellett akadályoznia.
- Mi lenne, ha nem az én lakásomban döglenél meg? Tűnj el! – morogta Bill, Dorian pedig elmosolyosodott, aztán nagyot sóhajtva – ezzel lemondva egy kellemes szunyókálásról szövögetett álmairól – felült, és kihívó mosolyt varázsolt az arcára.
- Eltűnök, édes, a formás kis fenekedért cserébe. Na, mit szólsz? – Lerántotta Billről az egyik takarót, olyan gyorsan, hogy a szőke fiú pár másodpercig fel se fogta, mi történt, amint viszont ez mégis sikerült neki, észlelte, hogy már csak egy védőbástyája maradt, ezért jól magára húzta a könnyű anyagot.
- Ugyan már, vadócka. Láttalak már ruha nélkül, ne szégyenlősködj. Bár a pirult pofi meglehetősen jól áll. – Dorian közelebb húzódott a kissé önbizalmát vesztett fiúhoz, és olyan lágyan vonta az ölelésébe, hogy ő ismét teljesen elbizonytalanodott vele kapcsolatban. Ugyanis Billnek mostanra sikerült arra a meglátásra jutnia, hogy a zöldszemű mindössze egy hedonista elmebeteg, akinek ahhoz, hogy ki tudja elégíteni legnagyobb perverzióit, arra van szüksége, hogy őt bámulja. Hát most már nem így gondolta… Van ebben a fiúban valami nagyon furcsa… és valami nagyon ismerős…
- Akkor nem voltam magamnál. Józanon sohasem feküdnék le veled, jobb ha ezt a buksikádba vered – tolta el magától Doriant.
- Szerintem meg szín józan voltál, szivi – suttogta a másik srác halkan, szinte Bill is alig hallotta meg annak ellenére, hogy ott ült mellette alig néhány centire. Viszont Dorian akármennyire is halk volt, sikerült felkeltenie mondatával a szőke érdeklődését, ám amint sejtelmesen csillogó tekintete összetalálkozott Bill kíváncsiságot tükröző pillantásával, nemlegesen megrázta a fejét. – Majd egyszer elmondom.
- Nem, mintha érdekelne a hülye dumád – fonta össze maga előtt a karjait Bill. – Mindig össze-vissza beszélsz, mint egy szellemi fogyatékos. – Nem tudta, miért lett hirtelen ennyire szókimondó ebben a hozzá cseppet se közelálló stílusban. Néha ez elő szokott jönni nála. Főleg reggelente, ha nem egyedül ébred.
- Ne akarj sértegetni, úgyse fog összejönni – mosolygott fölényesen Dorian, majd ebben a pillanatban megszólalt Bill mobilja, mely most – valamilyen kisebb csoda folytán – nem az ágy alatt éjszakázott, hanem a fiú éjjeliszekrényén. A kijelzőjén az az ismeretlen – azonban mostanra valamilyen szinten mégis ismerőssé vált – szám villogott, mellyel először akkor találkozott, mikor a zöldszemű srác megjelent a munkahelyén. Azóta pedig már számtalanszor jelzete a telefonja nem fogadott hívás formájában, hogy a szám tulajdonosa szeretett volna beszélni vele, azonban Bill eddig még egyszer sem hívta vissza az illetőt, pedig ahogy múltak a napok, egyre többet gondolkodott a dolgon. 
Azonban most, hogy lehetősége lett volna rá, hogy fogadja a hívást, ezáltal megbizonyosodjon afelől, hogy ki a rejtélyes telefonáló, nem tudta eldönteni, hogy tényleg kíváncsi-e rá. Miután pár másodpercig csak szemezett a mobiljával, végül lassan a kezébe vette, s így folytatta a kijelző bámulását.
Dorian összevont szemöldökkel figyelte az eseménysorozatot, majd mivel nem tudta eldönteni, hogy a másik fiú ilyenkor csak még nagyon álmos, azért viselkedik így, vagy a hívó személlyel van gondja, ezért ő is szemügyre vette a kijelzőn villogó számot.
- Hát ez aranyos – jegyezte meg gúnyos mosollyal ajkain, Bill pedig azonnal rá kapta a tekintetét.
- Mi bajod van? Miért lenne ez aranyos?
- Óh, hidd el nekem, hogy aranyos. – Még inkább cinikus mosoly jelent meg a szőkésbarna arcán.
- Bolond vagy – rázta meg a fejét Bill rosszallóan, közben a tekintetét el nem szakította volna a mobiljától.
- Az meglehet. De engem nem zavar. Amúgy pedig én a helyedben felvenném. Könnyen előfordulhat, hogy a kedves telefonáló azt szeretné, amit te. – A volt énekes ebben a pillanatban nagyon szerette volna, ha Dorian nem tudná olyan mesteri módon alkalmazni sejtelmes arckifejezését. De mivel sajnos nagyon is profin ment neki valódi érzelmei és gondolatai elrejtése, a szőke csak sóhajtott egyet.
- Annyira utállak. Miért nem vagy képes egyszer úgy megfogalmazni valamit, hogy azt én is értsem?
- Értenéd te, ha akarnád. – Dorian mélyen a gesztenyeszínű szempárba fúrta tekintetét, amitől Bill teljesen úgy érezte, hogy a fiú a gondolataiban járkál. És ez nagyon nem tetszett neki. Most már határozottan meg volt győződve róla, hogy a szőkésbarna tud valamit, amit nem kellene, és ez felettébb nyugtalanító volt.
Ebben a pillanatban a telefonja elhallgatott, majd nem fogadott hívást kezdett jelezni. Bill ismét vett egy nagy levegőt, a mobilját visszatette az éjjeliszekrényére, aztán tekintetével lassan megkereste Dorianét.
- Azért kicsit fura, hogy nem mered felvenni a telefonod, nem gondolod? – kérdezte ő azonnal tudálékosan.
- Mi az, hogy nem merem felvenni a telefonom?
- Hát pont ezt kérdeztem én is – vonta fel Dorian az egyik szemöldökét.
- Fel merem venni, képzeld el, csak most nem volt hozzá kedvem. – Oké, ennél bénább hazugságot ki se tudott volna találni. De nem az ő hibája, nem volt felkészülve erre a beszélgetésre, és Dorian túl szemtelen!
- Aha, biztos úgy van, ahogy mondod – állt fel a szőkésbarna az ágyról, nem törődve azzal, hogy teljesen meztelen. Ez által Billt sikerült rendesen zavarba hoznia, pedig ő komolyan, annyira nem akart zavarba jönni, és fülig pirulni. Hiszen annyiszor látott már ilyet, hogy talán képtelenség lenne összeszámolni, és mégis… Az egészről az tehet, hogy Dorian ennyire nyomulós, titokzatos és… valljuk be, irtó szexi. Annyira, hogy a szőkeségnek többször is végig kellett járatnia a tekintetét a másik fiú egész testén ahhoz, hogy el tudja fogadni, ilyen márpedig létezik.
- Ne csorgasd a nyálad, az előbb még nem akartad igénybe venni a szolgáltatásaimat – térítette magához a tökéletes test gazdája a kissé megbűvölt tekintettel merengő Billt. Ő ettől csak még inkább zavarba jött, és szemeit lesütve próbálta kimagyarázni magát a cseppet kellemetlen helyzetből.
- Én… most se akarom. Csak… szeretem, ha valami szép – motyogta maga elé, közben a takarót már majdnem a fejére húzta.
- Nem gondolod, hogy nem kellene már tovább növelned az amúgy is hihetetlen nagyságú egómat? – kérdezte elégedett vigyorral a szőkésbarna, mialatt hátat fordított Billnek, hogy felvegye a földről az alsóját. A volt énekes ekkor ismét igencsak megszeppenten bámult társára, aki azzal, hogy lehajolt, elég érdekes látványban részesítette őt. Azonban amint a fiú újra felegyenesedett, zavara enyhült, és feltűnt neki más is azon kívül, hogy Dorian igencsak jó hátsóval rendelkezik.
- Nem is szexeltünk – jegyezte meg halkan, bizonytalanul.
- Ezt mégis honnan veszed? – fordult a szőke felé Dorian, amint magára vette boxerét. – Egymás mellett ébredtünk, mindketten teljesen pucéran. Mi itt a baj? – Értetlenség tükröződött smaragd íriszeiben, de igazából nem tűnt túl meglepettnek.
- Szex közben karmolok. – Bill válasza mindössze ennyi volt, Doriannek azonban ez is épp elég volt. Igen, Bill valóban karmol szex közben. Mikor tényleg együtt voltak, és nem csak ő állította be úgy a dolgokat, mintha… akkor tiszta karmolás nyom volt az egész felsőteste, főleg a háta. Úgyhogy nagyon úgy néz ki, hogy lebukott...
 - Hát ezt elfejtettem. Majd legközelebb jobban figyelek – vont vállat, és most Billen volt a sor, hogy értetlenül nézzen.
- Én… most már tényleg nem értem, hogy mit keresel itt. Miért nem hagysz békén? – A szőke hangja egy kissé hisztérikusan csengett, pedig nagyon is próbálta visszafogni magát. De hát ez a fiú annyira provokatív, hogy az már fájdalmas!
- Hányszor mondjam még el, hogy dolgom van? Miért zavar az téged, hogy a közeledben vagyok?
- Ezt most ugye te se kérdezted komolyan? Szerinted miért zavar, hogy folyamatosan bámulsz, egyfolytában a közelemben vagy, és azt a látszatot próbálod kelteni, hogy lefeküdtünk egymással? Idegesítő vagy. – Talán Bill egy kicsit jobban kikelt magából, mint azt szerette volna, de halvány reményt látott arra, hogy ha ezt így a másik szemébe mondja, akkor ő többet sohasem akar majd együtt lenni vele. Hát tévedett…
- Tudom, hogy az vagyok. De hozzá fogsz szokni, nyugodj meg – csitította Dorian negédes hangszínnel Billt, aki ennek hatására nagyon szívesen tört volna ki dührohamban, azonban próbálta meggyőzni magát arról, hogy azzal semmire se menne ezzel a sráccal szemben. Bár kérdéses, hogy egyáltalán lehet-e bármilyen módszerrel hatni rá…
- És ne fáradj, a fürdőt megtalálom magamtól is – masírozott be a szőkésbarna Bill fürdőszobájába, akiben emiatt csak fokozódott az az érzés, hogy minél előbb ki kell dobnia ezt az idiótát a lakásából. De egyelőre még vissza tudta magát tartani.
- Baszódj meg! – kiabálta vendége után, aki épp ekkor engedte meg a zuhanykabinban a vizet, Bill azonban kellően hangos volt ahhoz, hogy meghallja.
- Majd inkább te, cica – válaszolta a zöldszemű  jól megszokott mosolyával, majd azzal a tudattal, hogy a szőke most miatta valószínűleg még a csillagokat is leátkozza az égről, beállt a zuhany alá.
Bill kis ideig mérgelődött csak, azt is magában tette. Nem akarta komplett idiótának érezni magát, csak azért, mert egy hülye barom pont őt szemelte ki szexuális és más jellegű perverz vágyai kielégítése érdekében. Inkább ő is felkelt, majd miután meggyőződött róla, hogy Dorian még véletlenül se láthatja őt meg meztelenül, mert csukva van az ajtó, gyorsan keresett a szekrényben egy boxert, és egy szempillantás alatt magára kapta. Nem is tudta, hogy képes ilyen gyorsan öltözködni. Ezután a szőkésbarna jelenlétére való tekintettel még felvett egy egész csinos, mindazonáltal elég kényelmes fekete csőszárú farmert és egy laza, lila pólót, aztán mivel úgy gondolta, Dorian még nem mostanában óhajt kifáradni a fürdőből, hát megetette éhes házikedvenceit, amit ők kitörő örömmel fogadtak. 
- Rafa, az Leila kajája, hagyd békén! – szólt rá a mohó labradorra, mikor az már rég behabzsolta saját reggelijét, és folytatta volna a cicáéval. Ő közben kakaós gabonapelyhet rágcsált, bár határozottan nem volt étvágya. De néha muszáj volt jól megtöltenie a hasát, mert bizony történt már olyan - nem is egyszer -, hogy az éhség miatt rosszul lett. Csak az a baj, hogy ettől még nem kezdett el - ha helyesen nem is - rendszeresen táplálkozni, arra nem volt se ideje, se lehetősége… Főként, ha még csak nem is a saját otthonában talált rá a hajnal…
- Én is kérek olyat – jelent meg a semmiből Dorian a fiú háta mögött, majd elé lépett, és leült vele szembe. Az egy szál igencsak testre simuló sötét farmernak, és a törölközőnek köszönhetően, mellyel nedves haját törölgette, elég izgató látványt nyújtott. Billt viszont valahogy nem kábította el vele, még akkor sem, ha kívánatosan izmos, fedetlen felsőtestén olykor kínzó lassúsággal végigszaladt egy-egy eltévedt vízcsepp, mely most egészen barnának tűnő tincseiből származott.
- Macskakaját? Ott van a szekrényben, szolgáld ki magad – csámcsogta Bill, és nem mutatott semmi érdeklődést társa felé.
- Szörnyű vagy – sóhajtott egy mélyet a zöldszemű, majd mivel látszólag Bill tényleg nem volt hajlandó gondoskodni a reggelijéről, intézkedett helyette ő, s pár pillanat múlva már ő is ugyanazt a finomságot tömködte a szájába, amelyet Bill is.
- Miért nem tudsz otthon enni? – kérdezte csak úgy mellékesen a szőke, mikor ő már végzett a reggelijével.
- Mert nekem tetszik itt. Szép – vonta meg a vállát a másik fiú, majd kicsit körül nézett, hogy ezzel is tetszését fejezze ki. Bill is lassan végigvezette tekintetét lakása kellemes, meleg színekkel festett falain, melyek leginkább napsárgában, égkékben és narancsszínben pompáztak, és úgy helyezkedtek el, hogy a nappalival összekötött, amerikai stílusú konyhából szinte minden helyiséget jól meg lehetett figyelni, még a hálószobát is, ha annak nyitva volt az ajtaja. A bútorok elrendezése és stílusa otthonos hangulatot keltett, és bár minden új volt, és modern, nem érezte úgy az ember, hogy bármi is a milliós árkategóriába tartozik. Nos, de mint tudjuk, a látszat néha csal… Az igaz, hogy a kilátás nála se volt a leggyönyörűbb napközben, a konyhából történetesen ugyanazt lehetett látni, mint Dorian lakásából, annyi különbséggel, hogy más szemszögből, a hálóból nyíló erkély azonban egy parkra nézett, így ott egész kellemes látványban lehetett része az embernek, főleg, ha az évszakra való tekintettel az épp rügyező fák alatt a játszótéren kisgyerekek futkároztak. Bill imádta őket figyelni, néha elképzelte, hogy ő is ott játszik velük, kisfiúként bújócskázik az érdekes és színes, fából készült játékvárak között Tommal, aki úgyszintén nem lehet több ötévesnél. Szép ábránd…
- Itt vagy, királyfi? – térítette hirtelen magához Dorian hangja, miközben a fiú immár ismét szőkésbarna tincsekkel tarkított fejét Bill látómezejébe dugta.
- Igen, csak elkalandoztam kicsit. Mondtál valamit? – szakította el a szőke a tekintetét a szemközti ablaktól, melyen keresztül eddig a szomszéd emeletes ház tetejét pásztázta tekintetével.
- Csak annyit, hogy szép a lakásod.
- Ja… Igen, köszi – mosolyodott el Bill még mindig kis ábrándképekkel a szemében, Dorian azonban jobbnak látta, ha egyelőre nem kínozza tovább a fiút, és nem kérdezi meg, min gondolkodott el ennyire. Helyette inkább felállt, a tányért, melyből evett, a mosogatóba tette, aztán átsétált a nappaliba, és lazán ledobta magát a bőrkanapéra.
- Mégis meddig óhajtasz itt tartózkodni? – kérdezte Bill felvont szemöldökkel, miközben ő is elhelyezte koszos tányérját a mosogatóban, majd gyorsan elöblítette Dorianével együtt. Múltkor a szőkésbarna alig pár percig maradt, miután felébredtek egymás mellett – ez történetesen az Andreas hazaérkezése utáni reggelen történt –, így a szőkeségnek nem sok lehetősége volt rá, hogy kiderítse, mégis hogyan került Dorian az ő házába, ráadásul az ágyába, mikor a mai napon napvilágot látott információk szerint, akkor se feküdtek le egymással. Oké, talán nem kellene annyit innia, és akkor mindenre emlékezne, és nem várnák reggel ilyen kellemetlen meglepetések, de… igazából nem is szokott sokat inni… egy kis speedbe meg még nem halt bele senki… Na jó, dehogyisnem, de ő okos, és nem függő, csak szórakozik néha egy kicsit… Vagy valami ilyesmi… Igazából már nagyon régóta nincs teljesen tisztában azzal, hogy mit szokott művelni némely bulizással töltött éjszakáin, de ez egészen eddig a pillanatig nem igazán foglalkoztatta. És most se izgatta túlságosan, pedig ha jobban belegondolt volna, igenis lett volna rá oka, hogy törje kicsit rajta a fejét. De nem volt kedve gondolkodni. Igazából már teljesen mindegy volt neki, hogyan teszi tönkre az életét. Ha úgyis meg kell egyszer halnia, legalább előtte jól érezte magát egy kicsit.
- Még nem tudom pontosan, talán csak délelőtt, talán egész nap – válaszolt Bill előbbi kérdésére Dorian könnyedén, majd szinte rutinosan nyúlt a kanapé karfáján elhelyezkedő távirányítóért, hogy aztán működésre bírhassa vele a nappaliban lévő síkképernyős tévét.
- Ez igazán nagyszerű – forgatta a szemeit Bill, majd úgy döntött, nem ártana neki is kissé felfrissülnie a zuhany alatt, ezért nem foglalkozva Dorian otthonos viselkedésével, beballagott a fürdőjébe, és magára zárta az ajtót. Nem volt semmi kedve hívatlan vendégekkel veszekedni…
A zuhany még a vártnál is jobban esett neki. Egészen új embernek érezte magát tőle. Bár nem akart már más ember lenni, így is épp elég nehéz volt Billt és Jace-t összekombinálni…
- Végeztél, hercegnő? Szinte hihetetlen – mondta Dorian cinikus mosollyal, a szőkét azonban most ez sem dühítette, mint ahogy az se, hogy vendége látszólag nagyon szerette különböző, néha cseppet se találó, és még kevésbé humoros becenevekkel illetni őt. Lehuppant a kanapé melletti karosszékre, és válasz nélkül a tévéképernyőt kezdte figyelni. Éppen a híradó ment, melyben a csinos, kedvesnek tűnő híradósnő beszámolt az épp aktuális politikai helyzetről, valamint a nemrégiben lezajló két nagy természeti katasztrófa fejleményeiről, melyekből már mindenkinek elege volt, de senki se merte ezt ilyen nyíltan kijelenteni, hisz a legtöbben nem szívesen állították volna be magukat egy szívtelen, antiszociális egyénnek. Nem úgy, mint Dorian, aki bizony csak forgatta a szemét a hallottakon, és nagyokat sóhajtozott, ezzel jelezve, hogy a műsor nem igazán köti le a figyelmét. 
- Ha unatkozol, menj haza – javasolta Bill, aki ekkor már tényleg szívesen szabadult volna a szőkésbarna társaságától.
- Még nem, kíváncsi vagyok a legújabb pletykákra is – tapasztotta Dorian a tekintetét ismét a tévére, ahol épp ekkor ecsetelték, hogy kit választottak idén a legszexisebb szerelmespárnak a sztárok közül. A zöldszemű sejtelmes mosolyra húzta ajkait, amint megjelent a képernyőn a nyertes pár fotója, Billnek azonban már annál kevésbé tetszett, hogy az az arc mosolygott rá a tévéből, melyet három éven keresztül mindegy egyes nap próbált különböző drasztikus módszerekkel száműzni emlékezetéből. Mindhiába. Gesztenyeszínű, ragyogó szemei, telt ajkai, sugárzó mosolya és pimasz tekintete még mindig épp ugyanolyan volt, mint mikor testközelből szemlélhette őket, mindössze annak a feltűnően bájos, szép, babaarcú lánynak nem kellene szerelmesen körbefonnia őt karjaival a nyakánál, és akkor Bill akár még úgy is gondolhatná, hogy az elmúlt három év meg se történt. Azonban a lány ott volt, kitartóan szorította magához a fekete, befont hajú srácot, és a tekintetén látszott, hogy a világ minden pénzéért se engedte volna el. Szerelmes volt. És bár a fiú tekintete nem árulkodott hasonló érzelmekről, ő se látszott lehangoltnak…
- Hát ez egy igazán nagyszerű hír – állapította meg a szőke, miközben figyelmeztette magát, hogy pont az ilyen nemkívánatos hírek miatt nem szokta nézni a tévét, úgyhogy csak az ő hibája, amiért erről most elfelejtkezett, és furcsán érzi magát a hallottak és látottak miatt.
- Ugye? Hát nem aranyosak? – Dorian természetesen ironikus volt, Bill mégis fintorgott egyet.
- Nem – válaszolta szárazon.
- Miért? Csinos a kiscsaj, nem? – kerülgette tovább a forró kását a zöldszemű. Igazából nagyon is jól tudta, hogy mi - pontosabban, ki - miatt nem nyerte el a páros Bill tetszését.
- Nem vele van baj.
- Szóval a srác nem szimpi? Csak nem volt vele is egy kis afférod? – Dorian nagyon közel járt hozzá, hogy megégesse magát, ezt Bill dühösen csillogó íriszei is igazolták.
- Nem volt. Képzeld, még mindig van ízlésem, ennek köszönhetően pedig sohasem feküdnék össze egy ilyen szemétládával – mondta flegmán a volt énekes, grimaszai pedig mind állítását igazolták.
- Biztos? És mégis miért tartod ekkora szemétládának? Eltűnt a tesója, te nem sajnálod szegényt? – A smaragdszemű ennél gúnyosabb már nem is lehetett volna, ezekben a pillanatokban azonban mégsem ez idegesítette főként a szőkeséget.
- Nem sajnálom. Csak ő tehet róla – vont vállat, aztán összefonta karjait maga előtt.
- Tényleg? És arról mit gondolsz, hogy a tesója szerelmes volt belé, és ezt a tényt a közreműködésével az egyik legnagyobb pletykalap is leközölte? Elmebeteg dolog, nem? – Óh, dehogyisnem! Ezzel Bill is tisztában volt. És igazából nem is tudta, miért beszélget erről a dologról Doriannel. Annyira abszurdnak hatott a helyzet, melyben ezzel a szinte teljesen ismeretlen sráccal kívülállóként megvitatták élete egyik legtragikusabb időszakát, hogy értelmes szó eszébe se jutott, amelyet használni lehetett volna rá.
- Valószínűleg jó oka volt rá – kelt saját maga védelmére, bár igazából nem akarta védeni magát. Tudta nagyon jól, hogy sok hibát követett el azokban a napokban, mikor az egész élete félre siklott, de valamilyen szinten azzal is tisztában volt, hogy nem csak az ő hibája a kialakult helyzet, akár mennyire is szerette néha magát emészteni emiatt.
- Igen, valószínűleg jó oka volt rá. De az is lehet, hogy a másik srácnak is jó oka volt rá, hogy azt tegye, amit, nem? – vonta fel a szemöldökét kérdőn Dorian, Bill pedig ismét fintorgott egyet.
- Igen, biztos, nagyon jó oka volt rá, hogy közölje az öccsével párszár villogó fényképezőgép meg kamera előtt, hogy utálja, mert gusztustalan és undorító, és tűnjön el örökre, mert soha többé nem akarja látni. Hisz, végül is megkapta, amit akart, nem? – mosolyodott el Bill, és bár eredetileg cinikusnak akart látszani, túl sok fájdalom vegyült a vonásaiban ahhoz, hogy meggyőző tudjon lenni. De nem is akart ő senkit se meggyőzni. Ő tudta, hogy mi történt akkor, tudta, hogy az egy újabb értelmetlen díjat bezsebelő srác miért bukott ki igazából az öccsére, tudta, hogy a két fiú összeveszésének hátterében nem az áll, amit a nagyközönség az okának vél, tudta, hogy miért fájt az a megjelent cikk annyira mind a két fiúnak. Tudta, csak ő tudta. Valamint rajta kívül még egyetlen egy személy. És ez így volt jó.
- És mi van akkor, ha nem is gondolta komolyan? Mi van akkor, ha megbánta, és…
- Semmi sincsen – vágott a szőkésbarna szavaiba Bill. – Egyszerűen már csak nem kell foglalkozniuk egymással, és kész. – Egy pillanatra elmerengett azon, hogy mennyire könnyű volt ezt így kimondania, viszont mennyire nehéz eszerint élnie a mindennapjait. Természetesen bonyolultabb volt annál a helyzet, mint ahogy ő azt a szavaival felvázolta.
Dorian azonban megelégelte a mellébeszélést, és végre hajlandó volt a lényegre térni, valamint felfedni, hogy azért nem annyira kívülálló, mint ahogy azt a szőke az első találkozásukkor gondolta.
- És szerinted ez így működni fog, Bill? Tom is, és te is annyira ésszerűnek gondoljátok a saját érveiteket, melyek igazából nem mások, mint gyenge kifogások. Egyszerűen csak gyávák vagytok. – A zöldszemű tudta volna tovább is részletezni a nézeteit, azonban nem tette. Azt akarta, hogy társa gondolkodjon el egy kicsit a dolgokon, nem akarta a szájába rágni a megoldást, még akkor se, ha az igazából mindkettőjük számára teljesen kézenfekvő volt.
Bill nem túlságosan lepődött meg azon, hogy az igazi nevét hallotta Dorian szájából. Már nagyon régóta sejtette, és ez alatt a beszélgetés alatt egészen világossá vált a számára, hogy a fiú tisztában van vele kapcsolatban pár dologgal. Bár remélte, hogy nem ezzel, annyira azért mégsem rázta meg a dolog. Egyelőre biztos lehetett benne, hogy nem fog fény derülni az egész világ előtt a kis titkára, a szőkésbarna nem volt az a pletykás fajta. Hacsak nem származott valami haszna belőle…
- Ismered Tomot, ugye? – sütötte le a szemeit Bill. Nem akarta, hogy Dorian lássa bennük a mérhetetlen fájdalmat és emléközönt.
- Ja, ő is épp olyan szerencsétlen idióta, mint te. – A szőkét nagyon idegesítette a másik fiú nemtörődöm hangvitele, hisz az ő szívében ezekben a pillanatokban éppen óriási vihar tombolt, de ezt a világért se mutatta volna ki. Közömbös és hűvös volt a hangja, mikor legközelebb megszólalt, bár ez csak nagy erőfeszítések árán történhetett meg.
- Reggel ő hívott engem? – Oké, talán egy kicsit csúszkált a hangszíne, de ezen kívül teljesen érzelemmentes volt.
- Előfordulhat – adott felszínes választ Dorian, bár tudta, hogy talán ideje lenne abbahagynia a szőkeség idegeinek tépését. De miért tette volna ezt? Úgy már nem lenne jó buli ez a kis csevej.
- Én találkoztam már veled, ugye? Még régebben… - gondolkodott hangosan Bill. A tekintete még mindig üres volt, és semmit mondó. Tökéletes álarc.
- Igen, volt már szerencsénk egymáshoz – vigyorgott perverzen a szőkésbarna. – És nagyon nem esik jól, hogy nem emlékszel rám. Örök szerelmet fogadtál nekem. – Ez persze enyhe túlzás volt, mindketten tudták jól, hogy Bill nem az a fajta, aki csakúgy szerelmet vall mindenféle jöttmentnek. Csak az a baj, hogy Dorian immár végképp nem jöttmentnek számított, hisz azokban a percekben talán jobban tisztában volt azzal, mit művelt az eltelt három év alatt a szőke, mint ő maga. És ezt Bill szeme is elárulta, ugyanis hiába vizsgálta elmélyülten Dorian arcát, nem tűnt úgy, hogy emlékszik bármire is, amit a fiúval közösen éltek át.
- Egy kicsit ködös az eltelt pár év, nem? – kérdezte végül a zöldszemű, mikor társa hosszú idő elteltével se hagyta abba arca legkisebb részletein történő merengését. Ekkor viszont némileg feleszmélt, és egy halvány fejrázással próbált teljesen visszatérni tudatához.
- Nem igazán – felelte elhúzott ajkakkal. – Néha megteszek dolgokat, amiket egyáltalán nem tartok helyesnek, és hiába próbálok rájönni, hogy miért tettem, nem tudom. Néha pedig csak napok múlva derül ki, hogy csináltam valamit, amire egyáltalán nem is emlékszem… - Igazából Bill a szavait sokkal inkább magához intézte, mint Dorianhez, és ezzel a fiú is tisztában volt, mégis örült neki, hogy hallhatta a szőke gondolatait. Legalább most már biztos lehetett abban, hogy a feltételezése helytálló. És ennek fényében már alig várta, hogy úgy igazán peregni kezdjenek végre az események egymás után, bár tudta, hogy erre pár napot még mindenképpen várnia kell. Mindezek ellenére, nagyon jó szórakozásnak ígérkezett ez az egész ügy.
- De ugye te se gondolod úgy, hogy ez csak és kizárólag a kicsapongó életviteled miatt van így? – Milyen jó, hogy nemhogy csak kifogástalan külsővel rendelkezik, de még okos is! Így kell öncélú módon felhasználni, ha halljuk valakinek a legmélyebb, és talán még saját maga számára is teljesen új gondolatait.
- Én… Nekem fogalmam sincs – rázta meg a fejét Bill tanácstalanul, miközben elméjében a szőkésbarna kérdésére lehetséges válaszok cikáztak át villámgyorsasággal.
- Tudod, mit? Egyelőre hagyjuk a témát, kicsit még gondolkodnod kell rajta. Most inkább gyere ide! – ragadta meg Dorian a volt énekes karját, hogy annak segítségével az ölébe húzhassa a kissé zavarodott fiút. Ő pedig nem ellenkezett, hisz egyrészt teljesen felesleges is lett volna, hisz a másik srác minden bizonnyal erőfölényben volt, másrészt pedig valamiért úgy érezte, Dorian most nem akar semmi mocskosat, csak mutatni akar neki valamit. És ez igaz is volt.
- Nézz a szemembe, Bill! – kérte egészen lágy hangon a zöldszemű az említett személyt, miközben gyengéden a fiú álla alá nyúlt, hogy így maga felé fordíthassa szép arcát.
Billnek igazából cseppet se volt ínyére a kialakult szituáció, de ha már egyszer így hozta a sors, hajlandó volt kis időre belemerülni társa smaragd íriszeibe. De tényleg csak kis időre, mert néhány másodperc elteltével felrémlett előtte egy nagyon hasonló szempár, mely gúnyos csillogásával bizonyos pillanatokban akár beillett volna Dorian tekintetének is. De ez nem volt véletlen, hisz az övé volt…
- Te… - Ennyit tudott csak kinyögni a felismerés után, mely még az áramütésnél is nagyobb sokként hatott rá. Villámgyorsan kipattant a szőkésbarna öléből, és remegő karjait összefonta maga előtt, teljesen spontán, védekezési reakcióként.
- Óh, igen, én – vigyorgott irritáló nyugodtsággal Dorian, és valószínűleg, ha Bill éppen teljesen tudatánál lett volna, elküldte volna valami jó forró éghajlati szigetre melegedni, de mivel nem volt, csak nagy szemekkel és remegő térdekkel szemlélte, ahogy a fiú feláll a kanapéról. Ugrott egyet a gyomra, amint vendége lépett egyet felé, bár ekkorra már némileg tisztában volt vele, hogy nincs semmi oka félni a fiútól. De már rég nem ő irányította a reakcióit, túl sok váratlan információ érte az eltelt pár percben. 
- Tűnj el! – sziszegte a fogai között, barátságtalan arckifejezéssel. A zöldszemű gonoszan felkacagott, majd lágy csókot hintett a fiú ajkaira, és máris a lakás bejárati ajtajánál termett. De mindezt olyan gyorsan, hogy Billnek lehetősége se volt rá, hogy reagáljon.
- Hamarosan látjuk egymást – fordult vissza egy pillanatra Dorian az ajtóban, majd kiviharzott rajta. Bill pedig ott maradt egyedül, remegő végtagokkal, összeszorult gyomorral, gombóccal a torkában és megannyi agyán átfutó apró emlékképpel, melyek mind tompán fájdalmas ürességet hagytak maguk után. Némelyik mégis annyira gyönyörű volt, hogy az sem érdekelte volna, ha kitépik a szívét miatta, hogyha sokáig része lehet annak a mesés és teljesen irracionális világnak, amelybe ők kalauzoltak el.
Ám még mielőtt teljesen megadta volna magát naiv, kisfiús ábrándjainak, melyek régebben az életét jelentették, mára viszont csak csodás álmokat szövögethetett belőlük, a telefonja a zsebében türelmetlen rezgéssel adta a tudtára, hogy valaki nagyon beszélni szeretne vele. És jobbnak látta, ha ahelyett, hogy tovább kínozza magát leginkább kedves emlékeivel – mivel a rosszak most csak azért se jutottak eszébe, hogy még inkább szenvedjen a tudattól, hogy mi nem lesz már soha többé az övé –, fogadja a hívást.
Egyáltalán nem jelentett meglepő fordulatot a számára, hogy a mobilja ismét azt a bizonyos rejtélyes számot jelezte, melyet az utóbbi időben már annyiszor…


Szerzői megjegyzés: Na, itt pedig már nem könyörgök semmiért, ha szerinted megérdemlem, írj komit. :P

7 megjegyzés:

  1. Juujj jó rész lett :)) egyre tisztul a kép meg minden, de remélem Dorian nem fog nagyon ártani Billnek ezzel h tudja ki ő :(( ne legyen annyira kis gonosz xDD :D:D
    de a szemeit még mindig szépen eltudom képzelni *_*
    várom a kövit :D:D:DD:

    VálaszTörlés
  2. Uhh. Uram.. atyám.
    Én talán még jobban lesokkolódtam mint Bill.
    Az elején, amikor írtad, hogy volt valami ismerős Dorianban, én először egy teljesen abszurd, és drasztikus gondolatszálat kezdtem el fonogatni.. hogy az Tom, csak átoperáltatta magát xDDDD jó tudom, nem kicsit nagy a fantáziám :D
    Uhh, nekem van tippem, hogy Dorian ki is valójában, de elég halvány tipp, és elképzelni sem tudom, hogy ő ilyen lenne, de a zöld szempárról nekem abszolúte Georg jutott eszembe... ne kérdezd miért, én sem tudom. (most elemeztem perpill az összes poszteremet a falon, hogy Gustavnak barna szeme van, akkor csak Georg lehet xD-őróla tudtam, hogy zöld szemű, mivel imádom Geot <3-)
    Nah, visszatérve az eredeti témához, nekem tisztára filmbeillő rész volt az, ahogy Tomot "láthattuk" a tvben egy csajjal :D
    Uhh, Bill ennyire karmol? :D ha Bill hetero lenne, és akkoris ilyen lenne, inkább nem áldozom fel a testem xDDDD
    ja, és még valami: MÉÉÉRT itt kellett abbahagyni??? Valyon milyen telefonbeszélgetés kerekedik a két-3 éve nem látott-ikertestvér között???? :D

    VálaszTörlés
  3. Uh,isten király és egyre inkább kezdtem érteni a sztorit, ami csekély értelmi képességeim miatt meglepő XD

    De amúgy tényleg tök jó és én is ezt kérdem amit Lea, miért pont ott kellett abba hagyni???Én még bírtam volna ám olvasni.

    Jah amúgy meg Georg nekem is eszembe jutott már hogy ő lenne Dorian :/

    Juj hamar a kövit!!!!

    VálaszTörlés
  4. basszuskulcs! wááááá, hogy lehet pont itt abbahagyni ezt a részt? :O (én is megkérdezem már, ha mindenki megtette xD) nagyon gonosz vagy, ugye tudod? :( ne nem baj, ezt majd msn-en is közlöm veled és megkapod a magadét *durcás*
    nekem sejtésem sincs ki lehet igazából Dorian, de tényleg... de nem hiszem, hogy Georg lenne az... vagy mégis? áhh, nem tudom, de most miattad ezen fogok gondolkodni tanulás helyett...chh, szörnyű vagy. majd vállad a felelőséget, ha 2-es lesz a föci tz-m miattad xD
    amúgy nagyon kis cuki Bill*.* mikor olvasom akkor olyan 'wááááh, mindjárt megzabálom érzésem van'
    amúgy én szívesen áldoznám fel a testem Bill karmolásainak, ha már itt tartunk :P a kis vadmacska :P
    remélem hamar folytatod mert nagyon nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon mi lesz itt. egyre érdekesebb és egyre több minden derül ki :) iszonyat ügyes voltál megint, akár estig tudtam volna olvasni folyamatosan :)siess a folytatással légyszi :D

    VálaszTörlés
  5. Szija!
    Hát, khm... mit is mondjak... Most nagyon ki vagyok készülve... Olyan rohadt sokáá lesz még péntek!!! én ezt nem bírom!
    A rész, mint mindig, enyhén szólva nagyon tetszett.
    Tetszik sok minden, pl Bill szókimondása, az elején... Dorian meg nekem tök szimpatikus... Remélem, hogy nem akar kitálalni Billről, és hogy kiderül az olvasó számára is majd, hogy kire ismert rá Bill a személyében. Igen, Georg nekem is eszembe jutott, de az túl kézen fekvő lenne, és... ahogy téged ismerlek, tuti, hogy valami extrém lesz xD De ha ő is volt, akkor is... Miért küldte el Bill olyan csúnyán, és mi volt köztük?! Én egyébként még azt is el tudnám képzelni, hogy valami általad kitalált karakter, vagy ilyesmi... Akárhogy is lesz, teljesen biztos vagyok benne, hogy zseniálisan fogod kibontakoztatni a szálat.
    Billt meg... iszonyatosan sajnálom :( Nagyon dúúrva... Vajon... Tom szereti azt a lányt? Vajon tényleg utálja Billt? Vajon miért kellett annak a cikknek megjelennie, és mi volt az ikreknek az a nagy fájdalom? És miért keresi Billt Tom? Naggyon durva! Megint ezernyi kérdést hagytál bennem, nagyon remélem, hogy hamarosan mindenre rájövök :) Nagyon élvezem, ahogy kibontakozik a sztori, iszonyatosan jó. És szegény Tomocska már olyan nagyon régen telefonálgat, és Billecske meg nem veszi fel... Biztos nagyon fontos lehet... Azon meg egyébként, hogy így fejezted be a részt, én egyáltalán nem lepődtem meg, ez olyan Ayumis lezárás. Mindenesetre a jövő hét pénteket most a szokottnál is jobban várom, pedig már az előző részeknél sem gondoltam volna hogy ez lehetséges... Ja, és hogy én is hozzáfűzzek valamit az előző témához: Lea, normális vagy?! Mi az, hogy "inkább nem áldozom fel a testem" ? Én konkrétan meg is halnék érte, te meg egy-két karmolás miatt lemondanál róla?! ejj ejj xD xD Mindegy, ízlééstelenséégek és pofonok (vagy ezt nem így mondják? o.O) Na jó, nyugi, csak hülyülök, így éjfél tájékán ez most jól esett xD
    Visszatérve: Ayumi, imádom az írásodat, és mondanám, hogy siess a kövivel, de nem mondom, mert tudom, hogy már előre kész egy csomó rész, és direkt kínzol minket azzal, hogy csak pénteken rakod fel, szóval... Nem lennénk előrébb ha mondanám, mert gonosz vagy, (látod, gonosz vagy, nem CUKI) és húúzod az időt, és én így meg fogok halni! Naggyon váárom a pénteket!!!! <3 ^.^

    VálaszTörlés
  6. Tegnap sajnos nem tudtam kommentet írni de ma bepótolom.
    Volt egy érzésem, hogy Tom lesz a telefonáló, és már nagyon nagyon várom, hogy végre beszéljenek.
    Annyira imádom az írásaidat. Mindig pontosan leírod a helyzetet/helyszínt és az érzések kifejezéséről már ne is beszéljünk. Nagyon tetszik, hogy folyton tudsz újat mutatni és elvarázsolni minket egy-egy résszel. És ahogy mindig, most is nagyon várom már a pénteket, hogy újra elmerüljünk Bill különös életébe :D

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok. ^.^
    Olyan aranyosak vagytok, komolyan. *.*

    örülök, hogy tetszik, Ada. :D És hát... ki tudja, mire vetemedik majd Dorian... Én! Muhaha! :P
    Hehe, biztos, hogy Billnél is jobban lesokkolódtál, Lea? Na, majd meglátjuk, mit mondasz a következő rész után. :P És nem, ebben nem, Dorian nem is az átoperáltatott Tom, és nem is Georg, ennyit elárulhatok. Ő egy... Hát majd kiderül. :P És egybként velem azt művelhetne Bill, amit csak akarna, pár karmolástól nagyon nem ijedek meg. xD És hát a beszélgetés... arról sajnos nem sokat árulhatok el... de jobban belegondolva, nem árulhatok el semmit. xD
    Ajh, slash, te meg a csekély értelmi képességeid, mi? :P Hát ezt páran elmondhatnák magukról a maiak után, de te semmiképpen sem. :P És hát azért pont ott kell abbahagyni, hogy fenttartsam az érdeklődést. xD
    Még nem kaptam MSN-en semmit sem, drága Dinn. Na jó, a héten még nem is voltam fent, de nem baj. xD És igen, vállalom a felelőséget bármiért, ami a történetem miatt történik. xD De mint azt már tudjátok, Dorian nem Georg. Ő Dorian. :P Bill engem is teljesen nyuodtan - vagyis inkább izgatottan - összekarmolászhatna. :D És hát annyira azért nem voltam ügyes, de örülök, hogy tetszik. ^.^
    De igen, ki fogod bírni, Molly. :P Igen, ki fog derülni, hogy ki Dorian, ő egy... rossz kisfiú, maradjunk ennyiben. :P És minden ki fog derülni egyszer, csak győzzem megírni. xD És hát csak annyira leszek zseniális, amennyire az tőlem kitelik. Azaz semennyire. xD És mégegyszer: minden ki fog derülni. xD De azt beláthatod, hogy muszáj volt így befejeznem, különben nem is hasonlítana egy Ayumi-írásra. xD Hehe, egyébként szerintem ha már így szóba hozta mindenki, áldozzuk fel magukat Billért, az lesz a legtisztább. xD Hehe, köszi a bókot, de leszek még ennél gonoszabb is. :D Amúgy pedig ne tessék már folyamatosan zavarba hozni, te lány! >.< Úgyse hiszek neked. :P
    Nagyon örülök neki, hogy így gondolod, Eva. És hát igen, szerintem lehetett sejteni, hogy a rejtélyes telefonáló kicsoda. :P Már ha egyáltalán az, aki... Dorian képes ám össze-vissza beszélni. xD És hát majd próbálkozom továbbra is "elvarázsolni" titeket. :D

    Pénteken jön is a következő rész. :D

    VálaszTörlés